2015. október 6., kedd

Tűzpróba

Bejegyezte: 1995 dátum: kedd, október 06, 2015
Tartalom:
"A története onnan veszi fel a szálakat, ahol az első rész véget ért.
Itt viszont már nincsenek szabályok. Nincs segítség. Csupán két dolog történhet: túléled vagy meghalsz. A csapatnak hét hete van arra, hogy kiszabaduljon a tüzes pokolból, de minden ellenük fordul. Kalandos útjuk során még nyomtalanul eltűnik egyetlen női csapattársuk Teresa is. A fiúk így elhatározzák, hogy megkeresik a lányt még akkor is ha ez az életükbe kerül. Komoly próbát kell kiállni barátságuknak és hűségüknek egyaránt, hogy túléljenek. Még fogalmuk sincs arról milyen veszélyekkel kell szembenézniük. Egy esély van csak arra, hogy a halálos próbákat kiállják: ha közösen összefognak és nagyon elszántak."



Véleményem:
Szerintem, amikor a forgatókönyvíró neki kezdett az írásnak konkrétan félredobta a könyvet és azt mondta: Én írok egy saját folytatást, ami csak egy kicsit hasonlít erre!
Szóval, kérdem én: Ez meg mi volt? XD
Konkrétan köze nincs a könyvhöz. Meg persze voltak részek, amik inkább a Halálparancsból voltak ismerősek.
És még a kedvenc részemet is kihagyták... A sötét folyosót a fejzabáló ezüstgolyókkal. *egy perc néma csend*
Na, de ha ettől eltekintünk -ami nagyon nehéz, de azért megteszem-, akkor jó kis film volt.
A Buggyantakkal való találkozást vártam a leginkább - és bár tök másképp van ez is, mint a könyvben - nagyon tetszett. Sőt ez a fajta találkozás hatásosabb is volt, szerintem. Viszont kicsit sajnálom, hogy nem olyan fokozatos őrület volt az átalakulásuk, illetve egyes testrészek lehullanak meg ilyenek. Mivel így szimpla zombinak hatottak és, aki nem olvasta a könyvet az azt gondolhatja, hogy klisé az egész. Pedig a Buggyantak nem szimpla zombik. Azét bennük kicsivel több van.
Jajj és Perzseltföldet de jól meg csinálták. Imádtam ahogy kinézett. *-*
A cselekmény az meg mindig pörög, szinte nincs is olyan, hogy ne történne valami. A szereplőink állandóan futkosanak. És mééég így is volt, hogy egy kicsit untam. Rövidebben is meglehetett volna oldani, szerintem.
Amúgy ahogy elnéztem ennek a résznek a végét, a Halálparancs se nagyon fog hasonlítani a könyvre.
Deee nem baj :D

Ami nagyon tetszett: 
Buggyantak
Perzseltföld

Ami nem tetszett:
Köze nincs a könyvhöz





0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Minden ami vélemény Template by Ipietoon Blogger Template | Gadget Review