2014. augusztus 27., szerda

A szabadulás

Bejegyezte: 1995 dátum: szerda, augusztus 27, 2014 0 megjegyzés
Tartalom:
"Rákbeteg felesége halála után dr. Lear, az özvegy tudós elkezdi kutatni a hosszú élet titkát, a betegségek és az öregedés ellenszerét. A hamarosan a hadsereg felügyelete alá kerülő kísérletsorozat eredményeként azonban a 12 kísérleti alany – minden emberi vonását elvesztve – félelmetes, gyilkos lénnyé alakul át. A kutatás utolsó fázisában a tudósnak szüksége van egy hatéves kislányra is, akit szintén beoltanak a kiszámíthatatlan hatású vírussal. Annak ellenére, hogy a Colorado-hegységbeli kísérleti telepet kommandósok őrzik, a kísérleti alanyok, azaz „fertőzöttek” kiszabadulnak. Senki és semmi nem állíthatja meg őket, a fertőzés egyre terjed, s mind több ember válik hozzájuk hasonló vérszomjas szörnyeteggé. Egyedül Amy, a hatéves kislány szervezete reagál másképpen a vírusra. A különös, világító lényekké átalakuló fertőzöttek az Egyesült Államok egész területét ellepik: már csak egy emberi közösség marad valahol Kaliforniában, melynek tagjai jól kiépített erődjük és harcosaik segítségével majd’ száz éven át megakadályozzák a fertőzöttek bejutását. A Kolónia lakói elszigetelten élnek a kaliforniai hegyekben, a régi, vírus előtti világot az idősek beszámolóiból vagy a Hosszú Portyákon látott romokból ismerik. Egy nap fura lány jelenik meg a Kolónia kapujában – Amy. Felbukkanása gyökeres változást hoz a Kolónia életében…

Rossz szomszédság

Bejegyezte: 1995 dátum: szerda, augusztus 27, 2014 0 megjegyzés
Tartalom:
"Mad és Kelly fiatal házasok. Életük fenekestül felfordul, mikor a szomszédságba új lakók költöznek."

Túl a végtelenen

Bejegyezte: 1995 dátum: szerda, augusztus 27, 2014 0 megjegyzés
Tartalom:
"Mi kell ahhoz, hogy valaki életben maradhasson egy hazugsággal teli űrhajó fedélzetén?
A tizenéves Amyt lefagyasztották, hogy az Isten Útja űrhajó fedélzetén évszázados út után eljuthasson egy távoli csillag bolygójára. A fiatal lánynak mindenről le kellett mondania. Hátrahagyta a fiúját, a barátait és az egész bolygóját, hogy a szüleivel együtt a Csillagközi Életbárka Program résztvevője lehessen. Azzal a szilárd meggyőződéssel merültek el a fagyasztómedence dermesztő folyadékában, hogy három évszázad múlva egy új bolygón, a Centauri Földjén ébresztik fel a családot. Mielőtt azonban az Isten Útja célba érhetett volna, valami történt a lefagyasztott testeket őrző raktárban. Valaki titokzatos módon hozzányúlt a negyvenkettedik számú fagyasztótartályhoz és Amy kis híján meghalt, amikor erőszakosan kirángatták fagyott álmai közül. Ötven év magány vár rá.
Ráadásul valaki meg akarta gyilkolni.
A földi tizenéves egy különös, zárt világban találta magát. Az űrhajó fedélzetén minden értelmetlennek tűnik. Az Isten Útja 2312 utasa vakon hallgat zsarnoki, félelmetes vezetőjük szavára. A könyörtelen kiskirály lázadó utódját, Korost viszont valósággal lenyűgözte a lány. Az ifjú arra is szeretne rájönni, hogy alkalmas-e az űrhajó vezetésére.
Amy annyira szeretne megbízni Korosban. De hát hogy a csudában bízhatna meg egy olyan fiúban, aki még sosem járt a hajó hideg, fém falain kívül?
A kétségbeesett lány csak abban lehet biztos, hogy barátjával együtt halálos versenyfutás előtt állnak. Ki kell deríteniük az Isten Útja rejtett titkait, mielőtt újra lecsapna rá a gyilkos, aki már egyszer megpróbálta megölni."

Arcana Famiglia

Bejegyezte: 1995 dátum: szerda, augusztus 27, 2014 0 megjegyzés
Tartalom:
"A történet Regalo szigetén játszódik, mely fontos kereskedelmi központ. Az Arcana Famiglia egy szervezet, ami védelmet nyújt a sziget lakosainak. A Famiglia tagjait különleges képességük alapján válogatták, melyeket a Tarocco kártyák által kötött egyezségnek köszönhetnek. A családfő (Mondo) úgy döntött, hogy visszavonul, s ezt születésnapi ünnepségén be is jelentette. A vezető pozícióját azonban nem hagyja akárkire. 2 hónapon belül megrendezni kívánja az úgynevezett Arcana Duellót, amelyben kötelező a részvétel mindazoknak, akik Arcana erővel rendelkeznek. A győztes - azon felül, hogy kívánságát teljesítik - nem csak az "Apa" címét nyeri el, hanem Mondo egyetlen lányának, Felicitának a kezét is. Felicitá nem hajlandó elfogadni a feltételeket, mivel ő a saját, szabad útját akarja járni. Úgy dönt, hogy két legjobb barátjával (Libertával és Novával) az oldalán megküzdenek a rájuk leselkedő akadályokkal, s megnyerik az Arcana Duellót."

2014. augusztus 25., hétfő

Akai Sato no Tengu

Bejegyezte: 1995 dátum: hétfő, augusztus 25, 2014 0 megjegyzés
Tartalom:
"A történet valahol az iparosodás előtti Japánban játszódhat, amikor az emberek még hisznek az Ayakashik és szellemek létezésében. Falunkban félik őket és minden tizedik évben áldozatot mutatnak be a békéért cserébe Tengu-samának, aki a hegyen lakik egy szentélyben a klánjával együtt. Azonban ő nem fogyasztja el az áldozatokat - akik eddig mindig fiatal nők voltak. Ebben az évben azonban változik a szokás, és egy tizenéves gyerek kerül a félig varjú, félig ember kinézetű Kokonoe-sama elé.

De hogyan is férnek meg egymás mellett az Ayakashik és az emberek?"

Éjsötét vágyak

Bejegyezte: 1995 dátum: hétfő, augusztus 25, 2014 0 megjegyzés
Tartalom:
"EMBERFELETTI hataloM
HALHATATLAN szenvedély

Hat férfi él a világtól elvonultan egy magas hegy tetején álló komor erődben. Halhatatlan harcosok egytől egyig, mind különös képességekkel felruházva, de testükben az erőszak, harag és halál démonai lakoznak. Az istenek rég magukra hagyták, egykori társaik elárulták őket, ám egy nap minden megváltozik, amikor egy gyönyörű fiatal nő segítséget kér tőlük. A legveszélyesebb közülük nem bír feltörő szenvedélyével, és bár mindketten tudják, hogy az örök kárhozatba tartanak, a nő és a démon szerelme megállíthatatlan háborút szít a harcosok között…

Gena Showalter a paranormális-romantikus irodalom új csillaga. Világszerte népszerű sorozataiban démoni vágyakkal és emberfeletti hatalommal rendelkező férfiak és az őket csábító nők szerelmét írja meg, szenzációs sikerrel."

The Damned /2014/

Bejegyezte: 1995 dátum: hétfő, augusztus 25, 2014 0 megjegyzés
Tartalom:
"Az egész, titkokkal kezdődött.
Mindenkinek van titka. Mindegyik különbözik.
A legtöbb titok, jelentéktelen.
De egyes titkok elpusztítanak mindent, amit szeretsz."
Egy család autóbalesetet szenved és egy félreeső hotelben találnak menedékre. A ház tulajdonosa egy mogorva idős ember, aki nagyon furcsán viselkedik. Az események csak még furcsább fordulatot vesznek, akkor amikor a pincében egy bezárt kislányra akadnak. Kiszabadítják őt, de ekkor még nem sejtették, hogy ezzel mi veszi kezdetét...


2014. augusztus 24., vasárnap

Udvarlás Beavatott módra

Bejegyezte: 1995 dátum: vasárnap, augusztus 24, 2014 0 megjegyzés
Bia barátnőmnek nem csak könyves blogja van, hanem egy Beavatott-as is - melyet nagy-nagy szeretettel szerkesztget és mindenféle dolgokkal ajándékozza meg az olvasókat. 
Most éppen pár animációs képet fordított le, amin a férfiak tanácsokat kaphatnak, hogyan udvaroljanak szívük választottjának. :P 
Nézzétek meg őket! Nekem nagyon tetszenek és jót mosolyogtam rajtuk :D
Pár ízelítőt itt is közzé teszek, de ha az egészet szeretnétek látni, akkor látogassátok meg az oldiját ^^
ITT NÉZHETITEK MEG A TÖBBI KÉPET!

"Hogyan szerezd meg álmaid nőjét."


1. lépés: "Az összeütközés"
Mialatt lazán sétálsz, menj neki a lánynak. Legyél biztos benne, hogy nem kérsz tőle bocsánatot, és nem veszel tudomást róla, hogy ott van.


2. lépés: "A Bunkó"
Amikor kérdez tőled valamit, válaszold azt, hogy: "Ki mondta, hogy beszélhetsz hozzám?"

2014. augusztus 23., szombat

Az élet habzsolva jó

Bejegyezte: 1995 dátum: szombat, augusztus 23, 2014 0 megjegyzés
Tartalom:
"Sutter a mának él. A népszerű gimis srác sokat iszik, sokat bulizik, és nincsenek tervei a jövőre nézve. Azaz, jó úton van afelé, hogy alkoholista lesz belőle. Miután a barátnője faképnél hagyja, Sutter megint a piához fordul. Jól leissza magát, és másnap reggel az Aimee nevű iskolatársának a háza előtt, a füvön ébred. A lány nem népszerű, nem bulizik és nem pasizik, ráadásul sci-fit olvas, mégis valahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz. A kapcsolatuk azonban Sutter miatt nem éppen problémamentesek."

Kérdőív könyvmolyoknak

Bejegyezte: 1995 dátum: szombat, augusztus 23, 2014 0 megjegyzés

Kérdések és válaszok:











1. Szoktál nassolni olvasás közben?
Nem igazán, max iszogatni szoktam valami üdítőt vagy teát - de ez is ritka -, félek, hátha összekenem a könyvet. XD






2. Mit szeretsz iszogatni olvasás közben?
Kedvenc üdítőm a kóla, leginkább azt szoktam. (Amúgy most is éppen azt iszok XD) De van, hogy teázom, ahogy azt fentebb is írtam.














3. Szoktál írogatni a könyvekbe, vagy kivagy magától a gondolattól is, hogy firkálj beléjük? 

Még soha nem írtam bele egyik könyvembe se és nem is tervezem!!! Felőlem más belefirkálhat, de az enyémek maradjanak abban az állapotban, ahogy megvettem. XD






4. Hogyan jelölöd, hogy hol tartasz egy könyvben?

Könyvjelzővel -vannak nagyon édes cicás könyvjelzőim, amiket azért kaptam, mert beteg gyerekeknek adományoztam. :) Vagy még a Könyvmolyképzős könyvekhez adott ajánlóval.










5. Mindig el kell jutnod egy fejezet végéig, vagy le tudod tenni a könyvet bárhol?

Jobb szeretek a fejezet végére jutni.






6. Olyan ember vagy, aki elhajítja a könyvet a szoba másik sarkába, ha nagyon idegesítő regényt olvas?

Neeem! XD Akármilyen rossz is egy regény, akkor se bántom.





9. Milyen könyvet vettél legutóbb?Sötétség illata és Sötétség érintése, egyszerre vettem őket.
Még nem olvastam el őket, de remélem tetszeni fognak ^^


10. Van kedvenc helyed vagy időpontod az olvasásra?
Kedvenc hely? Legjobban a forgószékemben szeretek olvasni, mert kényelmes. Kicsit koppott, kicsit régi, de nagyon szeretem.
Időpont: Hát megmondom őszintén, legjobban éjjel szeretek olvasni. XD Én ilyen vámpírmoly vagyok. XD
De amúgy mindegy az időpont, mert bármikor szívesen olvasok. ^^






11. A sorozatokat vagy az egyrészes könyveket szereted jobban?

A sorozatokat jobban szeretem, mert akkor tovább élvezhetem a történetet. Viszont a megjelenésére nem szeretek várni. XD
Viszont természetesen az egy kötetesekkel sincs problémám, plusz ott legalább kapunk egy kerek, lezárt sztorit.

12. Van olyan könyv, amit mindig előrehozol, és szeretettel ajánlasz mindenkinek?

Lux sorozat, Időtlen szerelem, általában ezekről szoktam áradozni :D


13. Hogy rendszerezed a könyveidet?
Az egy sorozathoz tartozókat természetesen egymás mellé teszem. A kedvenceimet is próbálom egymás mellé tenni. Szoktam nézni a témát, a címet a színt is. XD Ezek nem mindig egyeztethetőek össze.
De pl ilyen téren Bukott angyalok városa és az Angyalok bukása egymás mellé került, mivel mind a kettőnek angyal van a címében. Aztán az Angyalok bukása mellett a Sötét erő trilógia van, mivel az mind fekete és az Angyalok bukása gerince is fekete. Angyalok bukása mellett: Elveszett lelkek, Az angyal és A herceg. Utána pedig a Legenda és ez így szín szerint mind szürkés árnyalatú XD Viszont a kedvemtől is függ.





14. Ha szembejön veled egy ismeretlen szó, azonnal rákeresel?
Kedvtől függ és attól, hogy érdekel-e egyáltalán a jelentése. XD


15. Mit olvasol most? 

Justin Cronin: A szabadulás -t

Kaze Tachinu - Szél támad

Bejegyezte: 1995 dátum: szombat, augusztus 23, 2014 0 megjegyzés
Tartalom:
"Hayao Miyazaki a japán animációs műfaj legismertebb művésze, akinek egész életművét rendkívüli rajongással követi a közönség. Utolsóként beharangozott filmje, a Szél támad a repülés motívumát járja körbe.
Jiro arról álmodik, hogy repülőgépeket tervez. Mivel gyerekkorától erős szemüveget hord, és emiatt reménytelen, hogy pilóta legyen belőle, 1927-ben csatlakozik a legnagyobb japán repülőgéptervező mérnökcsapathoz. Tehetségét korán felfedezik, és a világ legelismertebb tervezői között tartják számon, majd egész életében óriási lendülettel dolgozik a repülés technológiai fejlesztésén. A film élete krónikája, és mindazon eseményeké, amelyek komoly hatással voltak rá: az 1923-as nagy földrengés, a gazdasági válság, a tuberkolózis-járvány, vagy Japán bekapcsolódása a világháborúba. Megismerjük Jiro szerelmét is, Naokót, illetve kollégáját, Honjót, akivel mély barátságot szőnek."

2014. augusztus 22., péntek

A boszorka démona

Bejegyezte: 1995 dátum: péntek, augusztus 22, 2014 0 megjegyzés
Tartalom:Alig két hónap telt el azóta, hogy a boszorkányok legyőzték a zsoldosokat, és egyezséget kötöttek az Üldözőkkel. Claire és Kellan új városba költöznek, elkezdik az egyetemet. Próbálnak minél átlagosabban élni. Hétköznapi életük azonban nem tart sokáig…
A Bölcs tudja egyedül, miért ad Claire-nek egy különleges ajándékot, és a Bölcs látja egyedül, ezzel merre fordul Claire élete.
Aztán hirtelen feltűnik egy soha nem látott ismerős,
és elszabadul a pokol!
Egyik csapás követi a másikat, és csupán egyetlen lény van, aki képes segíteni Claire-nek átvészelni az új helyzetet élve és ép elmével:
egy ellenség.
Képes Claire félretenni az ellenérzéseit, hogy elfogadja a gyűlölt személy segítségét? Sikerülhet megmenteni mindenki életét?


Noragami OVA

Bejegyezte: 1995 dátum: péntek, augusztus 22, 2014 0 megjegyzés
Tartalom: 
A szuper és hiper-kedvenc Istenünk Yato visszatér, hogy újabb két rész erejéig fárasszon a hülyeségével.

1. rész: Yato úgy dönt, hogy megízleli milyen az iskolások élete. Természetesen mindezt szegény Hiyori bánja, akinek ideiglenesen elfoglalja a testét. Képzelhetitek, hogy milyen szituációk következnek ebből :P

2. rész: Az Isteneknek is szükségük van egy kis lazulásra. Kedvenceink piknikeznek. Ám, hogy ne legyen egyszerű a dolog Bishamon is a meghívottak között szerepel. Vajon Yato és ő eltudják egymást viselni?

Kihívás: Könyvek és ellentéteik

Bejegyezte: 1995 dátum: péntek, augusztus 22, 2014 0 megjegyzés


Bia mondta, hogy csináljam meg, és én szót fogadtam XD
Kevin a Zolvasó videójából.






Legrégebbi könyv a gyűjteményemben
Alkonyat

Hmmm! A legrégebbi könyvem az Alkonyat. Előtte is olvastam, csak állandóan a könyvtárba járkáltam. A mesekönyveim meg már nincsenek meg és igazából ez volt az első regény, amit én magam kértem, hogy vegyék meg nekem. XD Nyolcadikos voltam és a Tescoba kaptam meg anyuéktól, hogy ne duzzogjak. :P Mivel éppen akkor költöztünk és ez nekem cseppet sem tetszett. XD





Legújabb könyv a gyűjteményemben
Sötétség illata és Sötétség érintése
Augusztus 19.-én bementünk az öcsémmel és anyuval a városba. Megrohamoztam az Alexandrát, amíg ők bementek a Sparba. Ezt a két kis szépséget nem hagyhattam ott, a kettő csak 1200 Ft volt. :D Remélem, hogy tetszeni fognak. :D De még mielőtt elkezdhetném őket, be kell fejeznem egy másikat... Jujj! Még nagyon sok van vissza.









Legolcsóbb könyvem
Love Factor

Szintén Alexandra és szintén egy akció, mivel ezt a regényt potompénzért mindössze 340 forintért szereztem meg. (Na, ez úgy hangzott, mint valami házalós szöveg XD)
Szóval a regény története a következő:
Sziszi megy Biához kicsit lazulni.
Bia: Menjünk be Kaposvárra.
Sziszi: Juhúúú.
Bia és Sziszi mennek és mennek, aztán meglátják az első könyvesboltot.
Bia: Be menjünk?
Sziszi: Még szép.
Bemennek, elücsörögnek egy jó ideig, aztán mennek tovább. Újabb könyvesbolt és abba is betérnek. Na onnan már nem jönnek ki üres kézzel és ezután már nincs megállás. XD Végül utoljára betérnek az Alexandrába.
Sziszi: Jajj! Bia ezt nézd, csak 340 Ft.
Bia: Hűű! Az tök jó!
Sziszi: Megveszem!!!!!!!
És már rohant is a pénztárhoz. VÉGE!
Szóval a nyaralásomról úgy tértem haza, hogy vettem öt darab könyvet. Persze Bia sem ment haza üres kézzel. Na igen, ez van ha összeeresztesz két könyvmolyt, akiknél még pénz is van. XD





Legdrágább könyvem
...

Igazából, nekem nincsenek olyan drága könyveim. Van egy ami eredetileg 4000, de akciósan kaptam 50%-os leárazással. XD
A másik, ami még drága volt azaz Újhold, de azt meg eladtam. XD Szóval.... Jelenleg nincs egy könyvem se, ami drágább lett volna 3000 forintnál.






Egy könyv női főszereplővel
Rubinvörös

Jesszus XD Nekem szinte csak női főhőseim vannak. XD
De, ha egyet kell választanom, akkor:
Gweny az egyik kedvenc főhősnőm. Imádom, hogy vicces, bátor, talpraesett. Persze a sztori nem csak róla szól és igen, van egy helyes szívtiprónk is. De ha nagyon belegondolunk, akkor Gweny a főhős és nem Gideon -aki jelenesetben a főszereplő pasija, aki történetesen tud vívni is. XD
Aláírom, hogy vannak nála menőbb főhősnők is -akik lövöldöznek, jól bánnak a fegyverekkel, tudnak harcolni stb. -, de nekem akkor is ő marad az egyik kedvencem.






Egy könyv férfi főszereplővel

Útvesztő és Villámtolvaj

Azért hoztam kettőt, mert nekem összesen ez a két pasiközpontú könyvem van csupán. XD Mivel jó magam lány vagyok, szívesebben bújok női szemszögbe. Deeee, szeretem a váltott szemszögeket is Pl: Legenda, Vonzás szabályai stb.
Na ugye a Villámtolvajt a többségnek nem kell bemutatni. Szeretjük, imádjuk!
Az Útvesztőt meg megint csak nem kell bemutatni, mert lassan már mindenki azért visítozik, mert Dylan lesz a film főhőse és, hogy milyen helyes stb. stb. (Ráadásul már nem kell sokat várni és mehetünk a moziba!!!) Viszont itt azt sem szabad elfelejteni, hogy a könyv nagyon jó és érdekes. Nekem az egyik kedvenc regényem.







Egy könyv, amit gyorsan elolvastam

Vérvonalak

Alapból is elég gyorsan olvasok - egy vagy három nap. (Habár mostanság belassultam. Lehet, hogy öregszem? O.o) Főleg, ha még tetszik is az adott könyv. 
A vérvonalakat már kétszer is elolvastam, de még mindig imádom és csakúgy peregnek a lapok.
Adriant még jobban megszerettem (Bár ki ne szeretné? IGEN, BIA!!! TUDOM, HOGY TE NEM XDDD) és még mindig imádom azt a vámpír világot, amit Mead felépített. Órákig tudnék áradozni erről a könyvről. *-*







Egy könyv, amit lassan olvastam
A csodák kora

Jó! Van könyv ami tovább tartott, mint ez de most csak a sajátok közül válogattam. (Hozhattam volna a Touch - t is, de azt meg már eladtam XD Szóval már az sincs a saját kis-könyvtáramban)
Nem rossz könyv és azt se mondhatnám, hogy nem tetszett. Igazán elgondolkodtató és érdekes a stílusa, de nagyon lassú és izgalom vagy akció nincs benne. Poénok meg aztán pláne nincsenek.  Én meg pont ezeket a dolgokat szeretem, szóval magamhoz képest lassan haladtam vele.




Egy könyv csini borítóval

Párválasztó

Na, ez az a regény, aminek szó-szerint csini a borítója.
Ez nem azt jelenti, hogy ez lenne a kedvenc borítóm. De ezt nem hagyhattam ki, és most szó-szerint vettem a dolgot. XD 
Szóval ezt a regényt a borítója miatt vettem meg. Megláttam és tudtam, hogy nekem ez kell! A főszereplőnk látható a borítón, méghozzá szép estélyi ruhában. Nekem kicsit túl sok a fodor, de azért nézni jó.
Amúgy gyakran megesik velem, hogy borító miatt veszek könyvet. XD






Egy könyv szörnyű borítóval
Véres naplemente

Khm... Hát végül is illik a sztorihoz, de attól még nekem nem tetszik a borító. A könyvet se olvastam, ajándékba kaptam. Én megpróbáltam elolvasni! Tényleg megpróbáltam! XD De kb. a 12. oldalig jutottam. NEM nekem való. Valami szamurájos, de asszem tengerészek is vannak benne, meg valami kis srác, aki leskelődik... O.o









Egy könyv hazai író tollából
Boszorka fénye.


Háhá! XD Nekem ilyen csak egy van. Volt még a Jóslatok hálójában, de mivel nem tetszett eladtam. Úgyhogy maradt a Boszorka fénye és ennyi! Tényleg! Ez az egyetlen magyar szerzőtől származó könyvem. (Hacsak a tankönyvek nem számítanak... XD) Viszont olvasni már olvastam többet is pl: SzJG sorozat, Enigma stb.











Egy könyv külföldi író tollából
Angyalok bukása
Ugye az előbb meséltem, hogy egyetlen magyar szerzős könyvem van. A többi mind külföldi. Szóval nem igazán tudtam, hogy ide mit hozzak. XD Az Időtlen szerelem trilógia például német írónőtől származik. Viszont azt már hoztam egyszer, úgyhogy most az Angyalok bukását választottam. A szerző amerikai és nekem nagyon tetszett ez a regény. Pont olyan volt, amilyenre vágytam és számítottam.









Egy vékony könyv
Love.com

Nincsenek úgy igazán vékony könyveim. Mindegyik van legalább 300 oldal, úgyhogy hoztam egy mangát. A mangák picik és vékonyak is :D Tudtommal maximum 230 oldal körül van a legtöbb.










Egy vastag könyv
A szabadulás
Hát még magam is ledöbbentem, amikor megláttam, hogy ez a könyv 834 oldalas.  Kisebb fajta sokkot kaptam. 
Az Alexandrában megláttam és nagy vidáman megvettem. (Jobban mondva a nevelőapám vette meg nekem) 
Néztem én, hogy milyen sok lap. Gondoltam magamban: Hmm, olyan 550 oldal, talán 600.
Aztán itthon jött a ledöbbenés, hogy mennyire hosszú. Jelenleg éppen a 253 oldalán tartok. Lassan haladok de ez nem azt jelenti, hogy rossz. :D
Ui: szintén az Alexandrás leárazáson szereztem be.
Uui: Levettem a védőborítást, mert olvasás közben az engem zavar XD Szóval azt képzeljétek oda :D






Egy olyan könyv, ami egy sorozat része

Született tehetség
Ahm... Hát szinte csak sorozataim vannak. Sőt, ha belegondolok... Egy szem különálló regényem van csak. XD Eléggé elgondolkodtam rajta, hogy ugyan - a sok közül - melyiket hozzam, de végül is a Született tehetséget választottam. Van nekem ugyanis három kedvenc trilógiám, és ebbe a Legenda trilógia is beletartozik és a három közül ez az egyetlen, amelyiknek még nem jelent meg a befejezése. Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra és már alig várom, hogy az utolsó kötetet a kezemben tarthassam. JELENJ MÁR MEG!!! LÉGYSZÍVES! :D






Stand alone könyv


Nyugalom tengere 

Tátárááá! Ezt a regényt éppen azért szerettem volna, mert különálló és nincs folytatása. Aztán most, hogy csináltam ezt a kis kihívást rá kellett jönnöm, hogy nincs is több különálló regényem. Vagyis... Ha jól tudom, akkor a Csodák kora is csak egy kötet. :D
Tetszett ez a könyv, de nem lett kedvenc. 
Legjobban Drewet szerettem és bár direkt azért vettem meg a regényt, mert egy kötet, azért szívesen olvasnék még egy könyvet, ami Drewről szól és abban feltűnhetnének a régi szereplők is. :)









Egy romantikus könyv
Szeretni bolondulásig

Szinte minden könyvemben van romantikus szál. Még ha csak egy kicsi is, de van. Viszont nem szeretem azokat a regényeket, amik másról se szólnak csak a szerelemről. (Persze akad kivétel XD)
Szóval eléggé nehezen döntöttem el, hogy ide mit hozzak.
A Szeretni bolondulásig szerintem eléggé romantikus.Persze nem csak azon van a hangsúly, hanem a lelki-sérülésen és azon, hogyan hullott majdnem darabokra egy család. Mondjuk engem nem kifejezetten nyűgözött le.










Egy akciódús könyv

Üvegtrón


Van-e jobb egy halálig tartó csatánál? Igen! :D Ha abban a csatában egy menő főhősnő is szerepel, ráadásul még mágia is akad.
Szerintem az Üvegtrón a maga 500 akárhány oldalával - most meg nem nézem, hogy pontosan mennyi -, nagyon izgalmas és nem unja az ember. Nagyon gyorsan belevetjük magunkat a csatába, aminek nem kicsi a tétje és izgulunk, hogy mi fog történni hőseinkkel. Természetesen a romantika sem maradhat el.
 Egy nap alatt befejeztem. 








Egy vidám könyv
Ónix
Jó lehet, hogy valaki most hülyének néz, de nem baj.
Az egyik legviccesebb könyveimnek a Luxen sorozatot tartom. Kevés könyv van, ami olyan jól meg tud nevettetni, mint ezek. Daemon és Katy dumája eszméletlen jó. 

Többször is megkaptam azt a tipikus "Ennek meg mi baja van?" nézést, mert hangosan felnevettem olvasás közben. Még anyunak is több részt felolvastam és bár fogalma sem volt arról, hogy miről szól a könyv mégis tudott rajta nevetni és még meg is jegyezte, hogy biztos jó lehet. ( Ő nem szeret olvasni XD)







Egy szomorú könyv
A könyv nyaral! A képen a második
kötet látható.
Virágok a padláson
A regényem, ami most éppen nyaral. (Bia, vigyázz a kicsikémre! *-*)
Nem szeretem a szomorú könyveket. Vagyis... inkább nagyon kevés az olyan, ami tetszik. Viszont ez a regény képes volt megsiratni, de nagyon és többször is le kellett tennem, mert annyira durva volt. Ezt a regényt egyáltalán nem nevezhetem vidámnak, még úgy pillanatnyilag sem. 
Szóval mivel a könyvecske nyaral, ezért a folytatást fényképeztem le - ami nem lett olyan jó, mint az első...







VÉGE! :) 

2014. augusztus 21., csütörtök

Elveszett lelkek városa

Bejegyezte: 1995 dátum: csütörtök, augusztus 21, 2014 0 megjegyzés

Tartalom:
"Mi az az ár, ami még a szerelemért is túl magas? Amikor Jace és Clary ismét találkoznak, a lány elborzadva tapasztalja, hogy szerelmét és gonosz bátyját Lilith varázslata egymáshoz köti. A Klávé célja megölni Sebastiant, de lehetetlen anélkül végezni az egyik fiúval, hogy a másiknak ne essék bántódása. Alec, Magnus, Simon és Isabelle tündérekkel, démonokkal meg a könyörtelen Vasnővérekkel alkudozik, Clary pedig veszélyes játszmába kezd. A tét nem csak a saját élete, de Jace lelke is egyben. De bízhat-e még a fiúban egyáltalán?
Szerelem. Vér. Árulás. Bosszú. A Végzet Ereklyéi lélegzetelállító ötödik darabjában közelítő sötétség fenyegeti az árnyvadászokat."

Ashita no Nadja

Bejegyezte: 1995 dátum: csütörtök, augusztus 21, 2014 0 megjegyzés
Tartalom:
"A történet a 13 éves, tejfelszőke hajú, kék szemű Nadja Applefield nevű lányról szól (neve azonos Andre Breton novellájával, ami oroszul reményt jelent). Ez a lány a Dandelion Troupe nevezetű vándorcirkusz társasággal utazgatja körbe Európát. Eleinte egy könnyed romantikus történetbe nyerhetünk bepillantást, de egy mélyebb valósággal is szembenézhetünk, mint például az osztálybeli megkülönböztetéssel és szegénységgel. Az anime túlnyomó részt a valós Európába helyez minket.
Nadja egy árva kislány, aki az Applefieldi Árvaházban él - amit Appleton kisasszony hozott létre - a 20. századi Angliában. Csecsemőkorában került az árvaházba, így azt hitte, szülei meghaltak. Ám tizenharmadik születésnapján az árvaház igazgatónője egy utazótáskát ad neki, melyben egy gyönyörű ruha, napló és egy levél volt. A levélből megtudta, hogy édeasanyja még él, s a hír hallatán elhatározza, hogy felkeresi anyját. Így is lett volna, ha két tolvajbérenc nem tesz neki keresztbe. A lehető legrosszabb történik, tüzet gyújtanak, habár véletlenül. A két tolvaj feladata ugyanis, hogy Nadja szív alakú brossát elvegyék. A tűzvészben Nadjának eszébe jut, hogy anyja táskáját bent felejtette, ám habozás nélkül visszamegy érte. A táska sikeres megszerzése után viszont ismét összeütközik a két tolvajjal. Nadja próbál menekülni, de végül egy szőke, kék szemű fiú menti meg a lányt és tulajdonát. Nadja viszont a történtek hatására eszméletét veszti, de a kedves fiú arcát, aki segített neki, nem felejti el. Másnap a Dandelion Troupe nevű vándorcirkusznál ébred, akikhez később csatlakozik, hála tánctudásának. Ezzel indul a kedves történet, mely egy kedves lányról szól. A történet folyamán sok más mellékszereplővel megismerkedhetünk, akik között talán Francis Harcourt és "Black Rose" játszik fontos szerepet. Hogy kik is ők? És Nadja vajon megtalálja édeasanyját? Ha megnézed, megtudod."

 

Minden ami vélemény Template by Ipietoon Blogger Template | Gadget Review