Sokszor újra és újra feltűnnek a pöttyökkel kapcsolatos kérdések.
Mégpedig, hogy melyik mit takar?
Mind a kiadó, mind a szorgos Molycik írják a válaszokat.
De hiába, hiszen mindig feltűnik egy személy, aki mondjuk csak most ismerkedik kiadóval és még nem ért a dologhoz. :)
Ezzel nincs is gond és az a jó, ha az ember kérdez.
De gondoltam itt az ideje szentelni neki egy bejegyzést.
Hátha ezzel tudok segíteni a sok pötty és jelzés átláthatóságán.
Próbáltam nagyjából kellően érthetően összefoglalni a dolgokat. :D
Ha újabb pötty érkezne, akkor ezt a bejegyzést frissíteni fogom.
Vörös pöttyös:
A kiadó első sorozata a vörös pöttyös könyvek voltak, amit a többség csak VP-ként rövidít.
A sorozat a nagy sikerű Alkonyattal indult útjának.
Ebbe a kategóriába sorolhatóak a Young Adult könyvek. Ez annyit tesz, hogy fiatalabb korosztálynak szánják őket(Fiatal felnőtteknek), leginkább 14-18 éve közöttieknek.
Bár ezek a határok nem szigorúan vehetőek. (Hiszen egy harminc vagy 13 éves is dönthet úgy, hogy ezek közül olvas valamit.)
Kezdetben leginkább lányoknak szóló regényekről volt szó, de azóta bekerült pár uniszex darab is, amit fiúk is bátran olvashatnak. (Pl: Hatalom trilógia.) De döntő többségben még mindig inkább a lányosabb regényekkel találkozhatunk. :)
Arany pöttyös:
A kiadó második útjára indított pöttye.(Khm... Legalábbis, ha jól rémlik a dolog. Lehetséges, hogy tévedek :D)
Ebbe a kategóriába a kissé idősebb olvasóknak kedveznek, akik már valami komolyabb témára vágynak. Műfaj szerint mindenféle található benne; fantasy, sci-fi, realista.
Plusz úgy vettem észre ide kerülnek a történelmi-romantikus regények is. (Hiszen az Edenbrooke főszereplője fiatalabb korosztályú és a könyvben sem található semmi felnőtt tartalom, de mégis arany besorolást kapott.)
Szintén találhatóak uniszex könyvek közöttük, de nagyobb részt a női olvasóknak kedvez.
Hogy őszinte legyek arany pöttyös könyvek terén nem igazán vagyok otthon, eddig körülbelül hármat olvastam.
Bíbor pöttyös:
Sokan csak simán rózsaszín pöttyös könyveknek hívják.
Leginkább 8-14 év körülieknek ajánlott. Gyerek regények.
Ahogy azt már a pötty színe is mutatja, inkább kislányoknak.
Fantasy és reális regények is megtalálhatóak benne.
Narancs pöttyös:
Szintén fiatalabb olvasóknak (7-10 év körülieknek) és szintén lányoknak. Gyerek regények.
Rubin pöttyös:
Viszonylag új kategória és néhányan abba a hibába esnek, hogy keverik a Bíbor pöttyös könyvel. Ez nagy hiba, hiszen távolabb nem is állhatnának egymástól.
Fiatal felnőtteknek szánt regények. New Adult, azaz 17 év felettieknek ajánlott. (A fiatal felnőtteket célozza meg)
Szinte minden esetben tartalmaznak erotikus tartalmat is.
Mindig realista regények kerülnek bele, azaz semmi fantasy elem. Főként a női olvasóknak kedvez.
Zafír pöttyös:
A kiadó egyik legújabb sorozata.
Szinte szóról-szóra ugyanaz vonatkozik rá, mint a Rubin könyvekre. Időseb nőknek ajánlott vagy fiatal-felnőtteknek(17 év felett).
Ebbe a kategóriába kerülnek az erotikus-fantasy regények.
Eddig a két kötete tudhat a magáénak:
A Court of Thorns and Roses – Tüskék és rózsák,
Obsession – Függőség
Kristály pöttyös:
Női pszichothriller.
Témáját tekintve inkább a fiatal felnőtteknek fog kedvezni és valószínűleg komolyabb eseményeket fog érinteni. Illetve szerintem inkább realista regények lesznek. (Bár a Moly.hu-n a "Csak egy árnyék" a misztikus besorolást is megkapta.)
Eddig ide sorolható könyv: Csak egy árnyék.
Rázós könyvek:
Minden esetben 18 éven felülieknek ajánlott.
Komoly témákat érint, akár tabunak számító dolgokat is.
Ezekhez a regényekhez szinte mindig kapcsolódik a szexualitás és az erőszak is - lelki és testi egyaránt.
Lelkileg kissé az olvasónak is megterhelőek lehetnek :D (Legalábbis nekem azok voltak xD)
Kaméleon könyvek:
Fiatalabb korosztálynak ajánlott.
Kb. Tizenkét éven felülieknek.
Uniszex, bátran olvashatják fiúk is és lányok is egyaránt.
Ha nagyon szigorúan szeretném nézni, akkor ez a kategória a fiúknak ajánlott - hiszen a lányoknak is van külön pöttye/jelzése. :D
Sötét örvény:
Ezek a regények inkább a férfi olvasóknak kedveznek.
De ahogy mindig ezek a határok nem vehetőek szigorúan, hiszen a női olvasók is ugyanúgy találhatnak maguknak valót.
(Pl: Pusztító mágia)
Témáját tekintve van itt minden a fantasytól, a realista regényeken át.
Akció dús, harcokkal bővelkedő, kicsit sötétebb hangulatú könyvekről van szó.
Szivárvány kör:
Őszintén szólva még egy Szivárvány könyvet sem olvastam.
Szóval csak az alapján tudok beszélni, amit hallottam róluk.
18 éven felülieknek ajánlott.
Komoly és tanulságos témákat dolgoznak fel. Valószínűleg erotikát is tartalmazhatnak.
Illetve tudtommal ebbe a kategóriába tartoznak azok a regények, amelyekben erősen jelen van a homoszexualitás is.
Fekete macska regénytár(Grand Selection):
Szintén egy olyan sorozat, amiből még egy kötetet sem olvastam. Így megint csak a hallottakra/írottakra kell támaszkodnom. :D
Bűnügyi, nyomozós, krimi regények. Sötét hangulattal.
Inkább az idősebbeknek ajánlott.
9 megjegyzés:
Köszi, hogy leírtad mindezt :) Így már be tudom lőni, mi az, ami érdekelhet. Egy dolog viszont lenne: nem reális, hanem realista :)
Örülök, hogy valamennyit segíthettem vele.
Javítottam és köszi, hogy szóltál. :D
Köszi! Nagyon sokat segítettél! :)
Rettentő nagy segítség❤️
Nekem egy olyan kérdésem lenne hogy hogy lehet egy könyv egyszerre VP és Sötét Örvény is
? O.o (pl. Leigh Bardugo Hat varjú)
Szia! Apró észrevétel (ami egyébként zavarossá teszi a rubin és a zafír pöttyösök közti különbséget) : a Significance (Shelly Crane) fantasy besorolás alatt is fut - valóban tartalmaz is fantasy elemet -, mégis rubin pöttyös..
Egyébként én is köszönöm, hogy összeszedted, segít eligazodni :D
Szia
Lene egy apró hozzá tételem a kirstály pöttyöshöz.
Nem csak Nöi pszichotriller hanem férfiben is meg van ez. Meg feldolgoz komoly témát is olyan mint a pl: autizmus,meg nemieröszak, alkoholizmus is. (Temetni jöttünk)
Szia!Uhh most ez nekem nagyon kellett.Köszönöm😬
Köszi az infókat! Végre érthetően valaki elmagyarázta...
Megjegyzés küldése