2014. július 1., kedd

Soredemo Sekai wa Utsukushii

Bejegyezte: 1995 dátum: kedd, július 01, 2014
Tartalom:
Nike egy távoli ország (Eső fejedelemség) negyedik hercegnője, aki azért érkezik a Nap királyságba, hogy hozzá menjen annak uralkodójához. Mindenféle szóbeszéd terjed a Napkirályról: könyörtelen, kegyetlen, kéjenc, szarva van, a teste csupa szőr stb. Ám, amikor Nike megérkezik a fővárosba (Ginitariques-be) megdöbbenve tapasztalja, hogy a király csupán egy gyerek. Bár a párocskánk eleinte csak szórakozik egymással, egy idő után kezdenek kialakulni közöttük az érzelmek is. Kettőjüknek sok mindent ki kell állniuk, hogy elfogadják őket.
Az anime sorozatot az azonos című manga alapján készítették, melyet Dai Shinna rajzol. A manga 2011 óta fut és jelenleg is tart. (Ha jól tudom, akkor eddig 7. kötetnél tart)


Véleményem:
Hááát, akkor lássuk :D Végre eljutottam az utolsó rész megnézéséig. XD
Aki többször is járt már az oldin az láthatta, hogy kedvencé avattam ezt az animét. Mégpedig azért, mert szórakoztató, romantikus, aranyos,  fantasy elemeket tartalmaz és a rajzolása is szép, a zenékről nem is beszélve. A sok nevetés mellé a végére tartogat egy csöpp drámát is, amin kicsit meghatódhatunk. :D Számomra a sztori is egyedi, bár igaz, hogy tartalmaz kliséket. A közepe kicsit epizódikus, csak kapjuk a részeket és nincs konkrétan semmi extra sztori, de mégis szórakoztató és azért jelentős. Az egyik kedvencem ebben az animében a szerelmi-szál. Valóságos érzelmek és bizalom alakul ki hőseink között. Ami annyira széppé teszi az egészet. :)
Magukat a szereplőket is nagyon meglehet szeretni, főleg Niket, aki sok anime-lány karakterrel ellentétben: talpraesett, önálló, van saját akarta, erős egyéniség. Nem várja, hogy mások oldják meg a problémákat és nem sírdogál fölöslegesen. 
Na, meg ki ne szeretné Livit? Kettejük remek párost alkot. Úgymond kiegészítik egymást. :D
Persze a mellékszereplők sem utolsók. :P
Aki szereti a romantikát a nevetést és shoujo animéket, annak mindenképpen kötelező. :)

Ui: A tippem, hogy az animét kb. 17. fejezetig dolgozzák fel, helyes volt :D Tiszta jó vagyok. XD



Ami nagyon tetszett:
Nike és Livi.

Ami nem tetszett:
...






4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nos, ha az én véleményem is számít én imádtam, még soha nem röhögtem ennyit egy animén és az tetszet legjobban hogy a kor és méret különbség nagy a főszereplők között. Ez haláli. Bár nagyon megható így igy megszereetik egy mást és Livi egyénisége is király nem beszélve Nikeről aki most a kedvenc animém lett.Eza legjobb!

Peace girl

1995 írta...

Örülök, hogy neked is tetszett :D Nekem is bejött a kor és méret különbség, pláne, hogy szinte mindig olyat látok csak ahol a lány a fiatalabb. XD

Unknown írta...

Én már egy éve megnéztem és úgy imádom még mindig. Marha sokat röhögtem rajta. Bár a vége nagyon megható lett ami szerintem tök jól lett megcsinálva.

1995 írta...

Hát igen :) Én is 2014-ben láttam és gondolkodom rajta, hogy újra kellene nézni, mert nagyon jó ^^
Köszi a kommented :)

Megjegyzés küldése

 

Minden ami vélemény Template by Ipietoon Blogger Template | Gadget Review