A Lázadó

Tartalom:

"Egyetlen döntésed hatására megváltozhatsz – vagy akár meg is semmisülhetsz. Minden egyes választásunknak megvannak a maga következményei – Tris Prior is megtapasztalja ezt, amikor nyugtalanság s zavar támad körülötte a társadalom valamennyi csoportjában. Meg kell próbálnia megmenteni a szeretteit – és önmagát –, miközben újra meg újra szembesül a fájdalom, a megbocsátás, az azonosulás, a hűség, a politika, a szerelem és a szeretet kérdéseivel."




Én és a könyv: 

Alkut kötöttünk Biával, hogyha ő elolvassa a Rubinvöröst, én elolvasom a Lázadót.


Véleményem:

Jobban tetszett, mint az első kötet. Sokkal több az érzelem (indulat, bűntudat, szerelem stb.) , izgalmasabb (sok a menetelés, menekülés, harc, döntés hozatal)
Jó időtöltés volt. Főleg miután átestem a holtpontomon és csakúgy peregtek a lapok. XD
Ebben a kötetben a szereplők teljesen megváltoztak – számomra legalábbis.
Tris kb. azt az érzetet keltette, mintha egy új főhősnőt kaptam volna. Állítólag sokak szerint idegesítő ebben a kötetben…
Hát szerintem meg Tobias volt idegesítő! XXDD Persze őt is megértem… de azért mégis. Azaz egy mázlija van, hogy a végén javított. :P
Caleb elég nagy csalódás. Főleg úgy, hogy az első kötetben még bírtam és ennek az elején is.
Volt pár egész jó poén is, amik feldobták az egyébként komor hangulatot.
Összességében: Nem volt rossz.
Ui: Muskátlispite XDDDD

Ami nagyon tetszett:

Tris kiborulása

Ami nem tetszett:

Tobias elég idiótán tudott viselkedni. XD

Idézet:

"-Négyes! -kiáltom. Miért is kiáltozok egy számot? Ó, igen. Mert ez a neve."

"– Nem foglak megcsókolni. Előbb kiderítem mi folyik itt – mondja. Egy pillanatra lebiggyesztem a számat, de azután elmosolyodok, miközben összeáll a fejemben a kép.
– Hát ezért szeretsz engem! – kiáltok fel. – Mert te sem vagy valami kedves, így már sokkal érthetőbb.
– Gyerünk – szól rám Tobias. – Megkeressük Johannát.
– Én is szeretlek.
– Ezt jó tudni – vágja rá. – Gyere már, az ég szerelmére! Majd viszlek."


"– Miért nem tudtam leküzdeni a békeszérumot? – kérdezem. – Ha az agyam elég rendellenes ahhoz, hogy ellenálljon a szimulációs szérumnak, akkor ehhez miért nem?
– Őszintén szólva, nem tudom – feleli. Ledobja magát mellém a matracra. – Lehet, hogy csak akkor vagy immúnis, ha akarod is.
– Én pedig nyilvánvalóan akartam! – felelem ingerülten, de meggyőződés nélkül. Valóban akartam? Vagy jó volt néhány órára megfeledkezni a dühről, a fájdalomról, mindenről?"

"-Ő meg miért jött ide? – kérdi Peter.
Ránézek.
-Mert nem normális.

-Nos valóban."