Tartalom:
"Lily Sandersonnak van egy titka.
Nem éppen az, hogy halálosan szerelmes a Brody Bennett nevű jóképű úszóistenbe- Nem is az, hogy a fiú láttán a szíve úgy vergődik, mint egy partra vetett hal. Bár a viszonzatlan szerelmet még egy normális kamaszlány is nehezen éli meg, ennél lehet még tragikusabb a helyzet.
Ha valaki félig ember, félig sellő, mint Lily, végképp többről van szó, mint egy egyszerű kis kalandról.
A titok éppen Lily sellő volta, ami nem tudódhat ki, mivel ő nem is akármilyen hableány, hanem Thalasszinia hercegnője. Amikor Lily három éve megtudta, hogy az édesanyja valójában ember volt, végre rájött, miért nem érzi igazán otthon magát Thalassziniában. Azóta is a szárazföldön él, és a Seaview Gimnáziumba jár, abban a reményben, hogy sikerül igazi otthonra lelnie. Persze a szárazföldön is akadnak nehézségek – például Quince Fletcher, a bunkó motoros srác a szomszédból –, de egy komoly előny azért van: Brody. A gond csak az, hogy a sellők nem igazán hívei az alkalmi kapcsolatoknak – amint „kötődni” kezdenek valakihez, az érzés örökre szól.
Lily kísérlete, hogy elnyerje Brody szívét, kínos félreértések szökőárját zúdítja az érintettek nyakába. Bár a lány kész szembenézni a szerelmi áradat fenyegetően tornyosuló hullámaival, hamar rájön, hogy révbe érni nem is olyan könnyű, mint gondolnánk."
Én és a könyv:
Alapból nem igazán érdekelt ez a könyv. De jött az ötlet, hogy ha már egyszer az előző könyv tündérekről szólt, akkor adjunk egy esélyt a sellőknek is.
Azt kell, hogy mondjam(írjam) nekem tetszett ez a könyv. :D
Így, hogy rögtön a Vaskirály után olvastam az eleje eléggé hasonlított rá. Pl: A srác itt is Hercegnőnek hívja a lányt. A főszereplő félig ember. A lány tényleg egy hercegnő. De ezek nem zavartak.
Lily szimpatikus volt, bár azért néha idegesítő is. Imádtam azt a sok tengeri hasonlatot Pl: szent makréla, kardhal bökje meg,- hiszen ő mégiscsak egy sellő. Bírtam, hogy makacs, hisztis, kicsit nehéz a felfogása és idegesítő. XD Amit nem bírtam benne az- az volt, hogy annyira oda van Brodyért. De megtudom érteni, mert nekem is volt olyan, hogy teljesen oda voltam egy srácért, akiről azt gondoltam tökéletes és amikor megismertem hatalmas koppanás volt. -.-"
Quince-t imádtam a legjobban. Pimasz volt, humoros, kitartó, aranyos, türelmes és romantikus is.
A történet kiszámítható és nem sok izgalom történik. Kicsit a 100 valahányadik oldalon alább is hagyott a lelkesedésem, mert cseppet eluntam. De az egész sztori aranyos és szeretni való. Szintén eltudnám képzelni egy meseként, mert ebbe aztán semmi erőszakos jelenet nem volt. Csók is csak kb. 4 volt és szigorúan a 12-es kórhatáron belül.
Gyorsan haladtam vele és bár tudtam mi lesz a vége mégis tűkön ültem, hogy vajon hogyan dönt Lily.
Még maradt pár megválaszolatlan kérdés, ami nekem fúrja az oldalamat. De összességében azt mondhatom, ha nem lenne az Epilógus egy kerek, lezárt történet volna.
Ui: Ha mondjuk 15 éves lennék talán még az egyik kedvencemmé is vált volna. :D
Ami nagyon tetszett:
Lily és Quince a lánymosdóban.
- Lehet, hogy haragszik, amiért lefikázták a csizmáját? -> Én ezen olyan jót röhögtem. XD
Ami nem tetszett:
Miért hitte el mindenki annyira könnyen, hogy Lily tényleg sellő?
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése