A boszorka démona

Tartalom:Alig két hónap telt el azóta, hogy a boszorkányok legyőzték a zsoldosokat, és egyezséget kötöttek az Üldözőkkel. Claire és Kellan új városba költöznek, elkezdik az egyetemet. Próbálnak minél átlagosabban élni. Hétköznapi életük azonban nem tart sokáig…
A Bölcs tudja egyedül, miért ad Claire-nek egy különleges ajándékot, és a Bölcs látja egyedül, ezzel merre fordul Claire élete.
Aztán hirtelen feltűnik egy soha nem látott ismerős,
és elszabadul a pokol!
Egyik csapás követi a másikat, és csupán egyetlen lény van, aki képes segíteni Claire-nek átvészelni az új helyzetet élve és ép elmével:
egy ellenség.
Képes Claire félretenni az ellenérzéseit, hogy elfogadja a gyűlölt személy segítségét? Sikerülhet megmenteni mindenki életét?




Én és a könyv: Gondoltam ideje lenne végre elolvasni.

Véleményem:

A sztoriban kb. 2 hónappal később vagyunk a valóságban pedig majdnem 4 év. Vagyis... sok dolgot elfelejtettem. XD

Az első rész nagyon tetszett. (Igaz, hogy már nagyon rég olvastam és lehet, hogy újraolvasva már nem nyűgözne le, mert változott a stílusom)
Viszont a második nem igazán tudott megfogni. Valahogy hiányzott belőle az első rész varázsa… vagy nem tudom…. XD Az is lehet, hogy a már említett stílusváltozás tehet róla.
De azt el kell ismernem, hogy vannak benne nagyon jó ötletek. Kifejezetten tetszett ez a fordított világ és az is, hogy a főhősnőnek kellett megmentenie a szerelmét. A váltott szemszög valahogy most nem jött be, de szerintem csak azért, mert az első kötetnél nem ezt szoktam meg és itt se erre számítottam. XD Vagy, mert egyszerűen nem tetszett és kész.
Kellan pedig… ahj… nem és nem! Az első részben imádtam! Tényleg nagyon szerettem. Tök oda voltam már attól is, hogy félig démon… Itt meg… hmm :( Hát egyszerűen… nem is tudom mit mondjak... Mindegy XD
Nem volt rossz… csak az első részhez képest nagyot csalódtam benne.

Ami nagyon tetszett: 

A fordított világ.

Vannak nagyon szép mondatok *-*

Ami nem tetszett:

A váltott szemszög.

Kellan...

Idézet:

"– Tudom, hogy egyáltalán nem akarsz velem beszélni… – folytatta Kellan, de én félbeszakítottam, és bosszúsan a torkomra mutattam. – Mert nem tudsz, ugyebár… – tapsolást mímeltem a kezemmel, mint aki megdicsér egy ötévest, hogy ügyesen használta a fogkefét."


"De elvihetnek téged a világ legszebb, legbékésebb tájaira, ha a szeretteid nincsenek veled, nem élvezed a látványt, nem érzed a biztonságot."




"Minden egyes szó, ami elhangzik köztünk, egy-egy damilszál. Összeköt bennünket, éppolyan erős, mint a köztünk lévő szerelem, és hajlékony is, hogy a körülöttünk lévő furcsaságokat elbírja viselni."