2016. július 20., szerda

Futam

Bejegyezte: 1995 dátum: szerda, július 20, 2016
Tartalom:
"Csak arról volt szó, hogy úgy tesz, mintha egy rocksztár barátnője lenne. Arról nem, hogy bele is szeret…
Mal Ericson, a világhírű Stage Dive rockbanda dobosa villámgyorsan rendbe akarja tenni az életét – egy rövid időre legalábbis. Úgy gondolja, a látszathoz az is éppen elég lesz, ha egy igazi jókislánnyal kezd mutatkozni. Nem úgy tervezte, hogy ez az átmeneti helyzet állandóvá válik, és nem sejthette, hogy éppen így találja meg az igazit.
Anne Rollins álmában sem gondolta volna, hogy megismerkedik majd a rock egyik istenével, akinek a posztereivel tinédzserkorában ki volt plakátolva a szobája – és különösen nem ilyen körülmények között. Anne ugyanis anyagilag nem áll valami jól. Illetve nagyon nem. Ugyanakkor érzi, hogy ha pénzért cserébe úgy tesz, mintha a vad partiarc dobos csaja lenne, annak semmiképpen nem lehet jó vége. És teljesen mindegy, hogy mennyire szexis pasi Mal. Vagy mégsem?"


Én és a könyv: 
Olvastam az első részt és Mal-t ott nagyon bírtam.

Véleményem: 
+18-as könyv.
Nekem anno az első rész nem különösebben jött be. Viszont megkedveltem Mal-t, aki bolondos volt és hevesen tiltakozott a tartós kapcsolatok ellen.
Szóval a második részre kíváncsi voltam.
Ez a rész határozottabban jobban tetszett, mint az első rész. Bár, hogy őszinte legyek még most sem vagyok elájulva a sorozattól.
Mal, így - hosszútávon - kissé fárasztó volt a rengeteg önimádattal(egek mekkora az egója ennek a srácnak), gyerekes viselkedéssel és egyéb hülyeségeivel.

De azért voltak jó dumák, amiken jót lehetett nevetni és végül is az is sokszor vicces, ahogy Mal önmagát fényezi. xD
Anne pedig egy szent, mert basszus; Szó nélkül beköltözik valaki a lakásomba és még csak ki se akadok? Azért megnéztem volna, hogyha nem egy szívdöglesztő ember költözött volna be, akkor mit szól a dologhoz. xD Mert most őszintén; Csak azért mert helyes a pasi, már tök elfogadható az, hogy meg se kérdezzen ilyesmit? Ilyet is csak egy helyes, gazdag pasi engedhet meg magának.
Ráadásul ilyen becenevet elviselni...
Amúgy szerintem Anne túl jószívű volt, mert mindig olyan könnyen megbocsájtott. Így a könyvben nem is különösebben voltak nagy és feszült pillanatok. :D
A tipikus pár nap alatt halálosan és visszavonhatatlanul szerelmes vagyok eset itt is fennáll, de azért jobban volt körítve, mint az első résznél.
Realitása természetesen nem sok van. De hát ezt a könyvet nem is ezért olvassa el az ember.
A humora az jó és leginkább ez viszi előre sztorit.
Viszont most is voltak néha olyan párbeszédek, amikkel ki lehetett volna kergetni a világból. xD
Plusz a vége kicsit gyorsan le lett rendezve - szerintem.
Szóval ez a kötet jobb volt, mint az első, de azért valamilyen szinten csalódott vagyok. Mal kötetétől ennél sokkal jobbat vártam volna.

Ami nagyon tetszett: 
Vicces

Ami nem tetszett: 
Anne lágyszívűsége
Halálos szerelem pár nap alatt stb.

Idézet:
"– Én egy nagyon szerény tökéletesség vagyok."

"– Széttörtük az ágyamat – jelentettem ki, totál feleslegesen. 
– A háborúban áldozatokat kell hozni, tökfej."

"– Itt az áll, hogy valami Angie-nek küldted az üzit – jegyeztem meg kissé feszülten. – Nem nekem, Mal. 
– Tényleg? – A kijelzőre nézett. – Basszus! Bocs. 
– Ki az az Angie – kérdezte Lauren. 
– Rohadjak meg, ha tudom, de gondolom, azóta is keresi azt a kártyát. – Hahotázott."

"– Milyen ízem van? 
– Hát, mint a méz, és a tejszín, és…. mit tudom én, mint a kenyér! 
Felhúztam az orromat. 
– Kenyér? 
– Igen! Egy szexis kenyér, ami olyan finom, hogy képes lennék egész nap falni! Teljes kiőrlésű anymenés!"


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Minden ami vélemény Template by Ipietoon Blogger Template | Gadget Review