2016. június 5., vasárnap

DanMachi

Bejegyezte: 1995 dátum: vasárnap, június 05, 2016
Tartalom:
"A történet világában az istenek az emberek között élnek és félig-meddig zártkörű klubokba tömörülnek a híveikkel együtt. (Hasonlóan a szerepjátékos klánokhoz.) Őket hívjuk kalandoroknak, akik mind a saját istenük és csapatuk dicsőségéért mennek kalandozni a Dungeonbe.
DE, a Dungeon az istenek játszótere, így az egyik pártfogása nélkül nem igazán lehet eredményesen felvenni a harcot bármilyen boss ellen: az istenük a küldetések után minden kalandor számára – a teljesítményük alapján – jóvá írja a tapasztalatpontjaikat, amikkel valamilyen képességet kapnak és szintet is lépnek. Természetesen pénzjutalom is jár a kalandoroknak ezekért a küldetésekért.
A történet nagyon egyszerű a maga módján. Röviden, Bell fejlődésének történetét követhetjük nyomon, ahogyan minden félelmét legyőzi, és fáradtságra fittyet hányva edz és küldetéseket teljesít, hogy erősebb legyen. Minden egyéb történés ennek a körítése lényegében. Bellnek nyilván kellenek edzőtársak, kapunk is belőlük bőven. Lássuk az említésre méltó szereplőket."


Véleményem: 
Egy tavalyi anime, ami úgy vettem észre egész népszerű lett.
Ahogyan azt a tartalom is írta a sztori rettentő egyszerű.
Már-már unalmas... Legalábbis számomra az volt. Semmi újat, semmi extrát nem kap a néző.
Már száz ilyen animét is láthattunk, akár jobbakat is, mint ez.
Viszont rossznak se mondanám, mert nem volt az. Átlagos.
A maga műfajában megállja a helyét.
Néha voltak tipikus bugyuta jelenetek; minden nagymellű női karakternek a melléhez kell dörgölnie a főhőst, mert az olyan tök jó.
De voltak szuper jól összerakott akciójelenetek is; Bell első nagy harca az új késével.
A főszereplő Bell nagyon cuki karakter, akiért minden lány oda van az animében - amit ő persze észre se vesz - folyton elpirul, szuper kedves és erős. Nem volt vele gond, szerintem jó főszereplő volt. De ő is az a tipikus átlagos szereplő.
Természetesen van neki egy Istensége, Hestia. Hestia a maga kis hisztijeivel szerintem cuki volt. Oda van Bell-ért és sokszor féltékenykedik, de azért mindig próbálja őt segíteni amivel csak tudja.
Sok a női főszereplő, mivel ez végül is hárem animének számít.
Plusz ugye sok mellvillogtatást is kap a néző, ugyanis ecchi elemeket is tartalmaz.
Én különösebben egyik szereplőt se szerettem meg, de nem is utáltam őket.

Magától a háremségtől nem különösebben kell tartani, hiszen nem megy rá különösebben erre a vonalra, inkább megmarad a háttérben. Tudjuk, hogy minden csajszi imádja Bellt, kapunk pár ilyen jelenetet és ennyi.
Viszont túlzottan sajnos a fantasyra se megy rá.
Ami engem kicsit zavart az-az volt, hogy ebben a világban nagyon sok dolgot kihasználatlanul hagytak.
Plusz maga a sztori , szerintem eléggé kiszámítható.
Ha hasonlítanom kellene valamihez, akkor azt mondanám, hogy az Sword Art Online-hoz hasonlít. Szóval, ha valakinek az tetszett, akkor érdemes belekukkantania ebbe is. De azért az SAO jobb.

Ami nagyon tetszett:
A kialakított világ.

Ami nem tetszett:
A kialakított világban sok dolog volt, amit nem használtak ki.
Néha untam.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Minden ami vélemény Template by Ipietoon Blogger Template | Gadget Review