A lány éjfélkor

Tartalom:
"New York városa alatt él az aviánok titokzatos, ősi népe, akiknek testét toll borítja, ereikben pedig varázslat folyik. Ősrégi bűvölet rejti el őket az emberek szeme elől – egyetlen lányt kivéve. Ekhó szökevény zsebtolvaj, lopott kincsek eladásából tengeti az életét, amelyeket a feketepiacon ad el a vevőinek. Az aviánokon kívül nincsenek barátai, sem családja.
Ekhó okos és merész, néha talán kissé pimasz is, ám mindenekfelett rendületlenül hűséges. Így amikor egy évszázadok óta húzódó háború hulláma ostromolja otthona határait, úgy határoz, hogy ideje végre cselekedni. A legenda szerint egyetlen módon lehet örök időkre véget vetni a harcnak: fel kell kutatni a Tűzmadarat. Ez a mesebeli teremtmény állítólag olyan elképesztő hatalommal rendelkezik, amilyet a világ még sohasem látott. Nem könnyű az Ekhó előtt álló feladat, de a tolvajélet egy leckét alaposan a lány fejébe vésett: hogyan szerezheti meg, amit akar.
A háború nem várt fordulatokat hoz, és Ekhónak küldetése során együtt kell működnie az ellenséggel, az ifjú sárkánypikkelyes drakhar herceggel. Először bizalmatlan vele, ám ahogy az idő halad, lassan összebarátkoznak, és Ekhó hirtelen azon kapja magát, hogy visszavonhatatlanul vonzódik a fiúhoz…"


Én és a könyv: 
Maxim kiadónak volt ez az EB-s akciója. :D

Véleményem:
Minél előrébb haladtam a sztoriban annál inkább emlékeztetett más regényekre.
Méghozzá a "Füst és csont lánya" című regény volt az egyik.
Aki mind a két regényt olvasta, annak szerintem fel fog tűnni a hasonlóság, de én nem akarom lelőni a poént. :D
De pl. ez az emberszerű, de egyben állatszerű külső abban a másik regényben is jelen volt. De akad más hasonlóság is.
Aztán, amikor megjelent Jáspis is, na akkor már tiszta Végzet ereklyéi lett nekem minden. xD
Jáspis tökre Magnus-os volt. (Persze nem annyira egyedi és sziporkázó, hisz Magnus csak egy van.)
Dorian meg olyan Alec...
Szóval néztem hülyén.
Számomra kissé lassan indultak be az események is. Habár valahogy az a rész, amikor még szinte semmi se történt jobban tetszett, mint a későbbiek.

Elolvastam száz oldalt, ami csupán felvezetés volt. Megismertük a szereplőket és mindkét fél oldalát. Megtudtuk, hogy aviánok és a drakarok évezredes háborúja dúl stb. Megjegyzem én kicsit jobban is belemélyedtem volna ennek a két fajnak a világába.
Kb. a 150. oldal környékén kezdett el alakulni a történet.
Amikor olvastam a könyvet, akkor eléggé elvoltam vele. De ha egyszer letettem, nem igazán érzetem késztetést újra kézbe venni.
A szereplőket különösebben nem tudtam közel érezni magamhoz. Fura volt számomra, hogy mindenki tud idézni a Hamletből, meg a Dante poklából stb. és ezt elég gyakran alkalmazzák is. (Jó, persze sokáig élnek ezek a lények, de akkor is.)
Néha úgy érzetem, hogy túl sok bölcsességet próbált az írónő összesűrűsíteni.
Illetve nem igen jöttek át az érzelmek sem. A romantikus szál sem igazán nyűgözött le. Kicsit több vívódást elviselt volna, ha már egyszer jelen van egy szerelmi háromszög szerűség - bár ahogy a sztori alakult szinte nem is nevezhetem annak...
Nekem hiányzott ebből a könyvből valami plusz. Nem nagyon tudott megragadni. Egyszer el lehet olvasni. Számomra ez egy közepes alkotás volt. Olvastam már jobbat, rosszabbat is.

Ami nagyon tetszett:
Az eleje.

Ami nem tetszett: 
Túl sok hasonlóság más könyvekkel.

Idézet:
"– Akik elfeledik a múltat – mondta Tanith, és a fivére mellé lépett, hogy az arcába nézhessen –, arra kárhoztatják magukat, hogy a múlt megismételje önmagát."

"– Állj! – kiáltotta Caius. Nem mintha számított volna rá, hogy a lány engedelmeskedik. – Nem azért jöttem ide, hogy bántsalak.
– Kacsa! – válaszolta Ekhó.
Caius nem értette, vajon mi közük a kacsáknak az egészhez, de az a határozott benyomása támadt, hogy a lány hazugnak nevezte."

"- Pszithüriszma – törte meg Ekhó a csendet.
Caius megmozdult mellette, csizmája halkan surrant a száraz leveleken. Ekhó érezte magán a tekintetét.
- Pszithüriszma? – kérdezte Caius.
- A szél susogása a levelek között.
- Nem is tudtam, hogy létezik rá szó — mondta Caius.
- Tulajdonképpen mindenre létezik szó, ha az ember kitartóan kutat utána."

"– Most szíven talált, uram! Szeretném, ha tudná, hogy igenis rendelkezem erkölcsi iránytűvel. – Egy pillanatig habozott. – Még ha rajtam kívül más nem is tudja értelmezni."