Tartalom:"Írás közben egy csöppet sem fogom vissza magam. Úgy fogalmazok, mintha ő soha nem olvasná el. Merthogy nem is olvassa. Minden egyes titkos gondolatomat, gondos megfigyelésemet, mindent, amit eltettem magamban, belesűrítem egy levélbe. Amikor megírtam, lezárom, megcímezem, majd elteszem a pávakék kalapdobozba.
Ezek nem szerelmes levelek a szó legszorosabb értelmében. Akkor íródnak, amikor már nem akarok többé szerelmes lenni. Búcsúlevelek. Mert miután megírtam őket, nem emészt többé a mindent felemésztő szerelem. Onnantól fogva úgy tudom megenni reggel a gabonapelyhet, hogy közben nem azon jár az eszem, vajon ő is banánnal szereti-e a Cheeriost. Úgy éneklem a szerelmes dalokat, hogy már nem neki éneklem. Ha a szerelem olyan, mint a megszállottság, a leveleim olyanok, mint az ördögűzés. Megszabadítanak. Legalábbis azt kéne tenniük."
Én és a könyv:
Már régóta kinéztem magamnak :D
Véleményem:
A szerzőtől olvastam a másik itthon megjelent regényét - A nyár, amikor megszépültem.
De tökre úgy érzem, mintha azt és ezt valaki tök más írta volna. :D
Jó, mondjuk az elején még az is tetszett.
De aztán sajnos a végére már nem igazán jött be és végül elég nagy csalódás lett.
De ez a regény elejétől a végéig megfogott. :) Nagyon kis aranyos, bájos és imádni való történet.
Mondjuk a vége az totál kiborító. xD
Még hangosan meg is jegyeztem, hogy: Ugye most csak szórakoztok velem?Alapból jó megoldás, ahogy az írónő elkezdi a cselekménye kibontását. Mármint most a levelekre gondolok. :D És jajj, a levelek milyen kis édesek voltak. :)
A szereplők is szerethetőek. Kedvencem természetesen a két főszereplőnk; Lara Jean és Peter.
Lara Jean nagyon édes szereplő, igazi tini. De az a fajta, amilyet minden szülő szeretne. Kedves, felelősségteljes és nem kerül bajba. De mellette kellően naiv és kissé szerencsétlen, nem tökéletes. Sok gondolatával tudtam azonosulni.
Peter pedig egy nagy meglepetés volt számomra. Nem gondoltam volna a sztori elején, hogy megszeretem, de megtörtént. :D Jól összetett a karaktere. Nem csak egy helyes pofi.Josh-t és Margot-ot érdemes megemlíteni. Hát mindketten az érdekes kategóriába tartoznak.
Josh először szimpatikus volt és kedveltem, de valahogy a későbbiekben nem tudtam vele mit kezdeni. Nem igazán láttam logikát a lépésében.
Margot pedig valahogy nem volt az a tipikus szerethető karakter. Ő az a szigorú szabály betartós, maximalista, akinek muszáj jól teljesítenie mert ő a nagy tesó - ráadásul nem is szerepel annyira sokat.
Bírtam a kialakított feszültséget is. Ez nem volt az a nagyon szokványos megoldás. Az egyik rész olyan jóra sikerült, hogy majdnem meg is könnyeztem.
Külön tetszett az, hogy nem csak a szerelmen és a romantikán volt a hangsúly, hanem a testvéri kapcsolaton, a családon is.
Persze nem tökéletes, van benne pár apróság, ami szemet szúr. Viszont összességében élvezhető és igazán jó nyári olvasmány volt. :)Ami nagyon tetszett:
Úgy összességében
Ami nem tetszett:
A vége :D Bár nem rossz értelemben
Idézet:
"-Jó testvér vagy.
-Olyan jó, mint Margot? – zendítek rá a szokásos játékra, mire kórusban feleljük: -Senki sem olyan jó, mint Margot!"
"Nem akarok félni többé! Bátor akarok lenni! Azt akarom…hogy végre elkezdődjön az életem!"
"– Álljunk meg egy szóra! Nem is olvastad a Harry Pottert!
– Az első kettőt olvastam.
– Akkor tudnod kéne, ki az a Hisztis Myrtle!
– Már nagyon régen volt. Ő volt az egyik csaj a festményeken?
– Dehogy! Hogy bírtad abbahagyni a Titkok kamrája után? A harmadik kötet a legjobb mind közül. Úgy értem, kész őrület! – Az arcát kémlelem. – Van neked lelked?"
"– Tudtad, hogy amikor két ember küzd egymással, az azt jelenti, hogy igazából még mindig fontosak egymásnak?"
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése