2017. január 16., hétfő

The Exorcist - Az ördögűző

Bejegyezte: 1995 dátum: hétfő, január 16, 2017
Tartalom: 
"William Blatty 1971-es regénye alapján egy papról, aki démoni lelkeken hajt végre ördögűzést."






Véleményem: 
Bírom a horrort és a démonos  filmeket, szóval nem volt kétséges, hogy rá pillantok erre a sorozatra.

Kissé hullámzónak tartom a sorozat színvonalát. Mármint a közepén számomra ellaposodott, de az utolsó pár rész ütősre sikerült. Pláne a befejező.
Mind a tíz rész egy család körül forog, legalábbis leginkább körülöttük de aztán kiderül, hogy a háttérben egyéb dolgok is meghúzódnak. (Kész összeesküvés elmélet.) Mi több a családról is kiderül pár dolog, ami egészen érdekes.
Ezen kívül nagy szerepet kap a két pap is, akiket szépen kidolgoztak és megvan a maguk múltja, személyisége és céljaik. Plusz a jelenben is tisztázniuk kell önmagukkal pár dolgot.
A színészek mindegyike szuperül alakított. (Bár szerintem egy démonos filmbe mindig kell a színészi tehetség, hiszen ilyesmit nem könnyű eljátszani úgy, hogy hihető legyen.)
Amúgy nagyon bírtam, hogy megjelenítették azt is, mi zajlik le megszállott fejében; küzdelem, fájdalom stb. Szerintem ilyet más filmben eddig még nem is láttam.
A horrorisztikus elemek is jól működtek. Kellő mennyiségű vér, gyilkolászás és undorító jelenet volt. :D
Igazából túl sokat nem tudok mondani, erről a rövid kis történetről. Aki szereti ezt a témát és nem bánja, ha a történetbe beleszövik a vallást és kicsit a politikát is, annak érdemes megnéznie.


Ami nagyon tetszett: Színészi alakítás.

Ami nem tetszett: 
A közepén kicsit eluntam.



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Minden ami vélemény Template by Ipietoon Blogger Template | Gadget Review