Lehullott csillagok

Tartalom: 
"A ​​bizakodásról és túlélésről szóló, időtlen szerelmi történet. Éld át a reményt!
Az Icarus fedélzetén ez az éjszaka is olyan, mint a többi. De hirtelen katasztrófa történik: valami kirántja a hiperűrből a hatalmas luxusűrhajót, és az a legközelebbi bolygóra zuhan. Csak Lilac LaRoux és Tarver Merendsen éli túl a katasztrófát, és úgy tűnik, hogy rajtuk kívül senki más nincs a bolygón.
Lilac az univerzum leggazdagabb emberének lánya, Tarver viszont a nincstelenségből indult. Fiatal kora ellenére már kitüntetett háborús hős, aki régen megtanulta, hogy a Lilac-féle lányok csak bajt hoznak ez ember fejére. De mivel csak egymásra számíthatnak, muszáj együttműködniük, hogy átjussanak a kísérteties vidéken, melyen túl talán segítséget remélhetnek.

És egyszer csak a körülmények dacára Lilac és Tarver ráébred, hogy furcsamód mégis volt valami haszna annak a tragédiának, ami egymáshoz sodorta őket. Mivel a hétköznapi életükben nem lehet közös jövőjük, azon kezdenek el töprengeni, hogy vajon nem lenne-e jobb örökre a bolygón maradni?
Minden megváltozik, amikor rájönnek, hogy mi a titka a lépteiket kísérő, hátborzongató suttogásnak. Lilac és Tarver talán elhagyhatja ezt a bolygót, de azt biztos, hogy már nem lesznek ugyanazok, akik korábban voltak."

Én és a könyv: 

Régóta tervben volt.

Véleményem: 

Őszintén? 

Én ehhez a könyvhöz agyilag totál zokni voltam. xD

Olyan szinten összekavart, hogy arra szavaim sincsenek. 

Az eleje halál unalmas volt. A fedélzeten töltött rövid idő egész jó volt, de hamar bekövetkezett a baj. A hajó lezuhant, Lilac és Tarver pedig egyedül maradt. 

Innentől pedig az következett, hogy meneteltek és meneteltek. Próbáltak kijutni a bolygóról. Ami akár izgalmas is lehetett volna, de nem volt az. 

Sajnálatos módon a főszereplőink sem váltak szimpatikussá. Nem utáltam őket, de egyszerűen nem is kedveltem meg egyiküket sem. A romantikus szálat meg szinte fölöslegesnek éreztem. 

(Vagy akkor legalább bontották volna ki jobban. Oké, hogy ott voltak ketten és oké, hogy már vonzódtak egymáshoz... De amúgy alig beszéltek egymással stb. Na, mindegy... Lehet csak én nem éreztem eléggé megalapozottnak.)

Aztán jöttek ezek a suttogások is, amiktől őszintén mondom a hideg rázott és nagyon érdekelt, hogy vajon mik lehetnek. Ám végül... Valahogy ez is ellaposodott számomra. 

Utána meg jött a hatalmas katyvasz, amiből alig értettem valamit és teljesen összezavart és csak néztem hülyén. Utána minden a helyére került, de megint történt valami, aminek hála újra elveszettem a fonalat és már végképp nem tudtam, hogy mit gondolja. 

Egyszer el lehetett olvasni, de bennem nem hagyott mély nyomot. 

Ami nagyon tetszett: 

Fhu... Őszintén szólva semmit se tudnék kiemelni. 

Ami nem tetszett: 

Úgy összességében nem tetszett ez a könyv. 

Idézet: 

"A két katona vonakodva vigyázzba áll – mind a ketten idősebbek nálam, és látszik rajtuk, hogy irritálja őket, hogy tisztelegniük kell egy tizennyolc évesnek. Érdekes, hogy tizenhat éves koromban elég idős voltam ahhoz, hogy igyak, verekedjek és szavazzak, de még két évvel később is túl fiatal vagyok ahhoz, hogy tiszteljenek."

"Ismét egymást bámuljuk. Még azelőtt megmozdulok, hogy egyáltalán késztetést éreznék rá. Az ép karommal magamhoz intem, és ő mellém is telepszik, majd a vállamba fúrja az arcát. Végigfut rajta a remegés, de nem omlik össze. "

"Minden pillanat megismételhetetlen, minden pillanat értékes."