Szeretni bolondulásig

Tartalom:

A srác magas volt, legalább száznyolcvan centi, szőkésbarna haja a szemébe lógott. Pólóján az a felirat állt: Nietzsche a haverom.

Íme, Matt. Julie Seagle kedveli őt. Nagyon is. De ott van még Finn. Akibe Julie teljesen belezúgott.

Bonyolult? Kínos? De még mennyire.

Julie nemrég költözött Bostonba, hogy megkezdje egyetemi tanulmányait: mégis honnan tudhatta volna, hogy édesanyja régi jó barátnőjének családjánál fog kikötni? Csak ideiglenesen akart megszállni náluk. Arról szó sem volt, hogy fontossá válik a Watkins család számára, vagy hogy beleszeret az egyik fivérbe. Pláne nem abba, amelyikkel még egyszer sem találkozott személyesen. De hát számít ez? Finn megérti őt, jobban, mint valaha bárki. Ők ketten egy hullámhosszon vannak.

De a szerelem – és annak mindenféle csavaros, bonyolult változata – mindig tartogat meglepetéseket. És soha senki nem ússza meg sértetlenül.

Én és a könyv:

Szülinapomra kaptam.

Mivel ez az első Rubin pöttyös könyv, mindenképpen szerettem volna elolvasni. :D

Véleményem:

Nagyon szerettem volna elolvasni ezt a könyvet, de nekem különösebben nem tetszett. Egynek jó volt és nem volt kínszenvedés a végére érni, de nem tudott megfogni és magába szippantani. A nagy rejtély, számomra teljesen egyértelmű volt. (Kb. a 80. oldalon 100%-os bizonyossággal kijelentettem, hogy tuti az történ, hogy:........ Nem spoilerezek. XD) Valahogy egyik szereplőt se tudtam igazán közel érezni magamhoz. Mindannyian olyan furák voltak számomra. /Főleg Celest/ Azaz: Az elejét eléggé uncsinak tartottam és a közepe se volt túl izgalmas, viszont az utolsó kb. 60 oldal nagyon tetszett. Nem volt rossz történet: elgondolkodtató volt és egy résznél még a szemem is könnybe lábadt. Ám nem lesz kedvenc és nem fogom újra meg újra elővenni. (Bár tuti, hogy pár év múlva újra elolvasom. Kíváncsi vagyok, hogy idősebb fejjel, hogyan fogok róla vélekedni)

Ami nagyon tetszett:

Levelezések.

Ami nem tetszett:

Kicsit unalmas volt.

Idézet:

"– Dana vagyok. Senkit sem ismerek itt, és remélem, hogy normális vagy, meg hogy kedvesen fogsz viselkedni. Nem úgy, mint a pasas ma reggel a metrón, aki a lábamhoz dörgölőzött. Bár láthatóan azt képzelte, hogy nagyon kedves hozzám. 
– Julie vagyok Ohióból, és megígérem, hogy nem fogok a lábadhoz dörgölőzni. 
– Hála istennek! – felelte Dana, és az ég felé nézve összecsapta a tenyerét. – Szavadon foglak. 
A Julie balján ülő srác Danához hajolt. 
– Én viszont lehet, hogy a lábadhoz fogok dörgölőzni. Előre is elnézést kérek. Igazán nem bírok uralkodni magamon. Nagyon sajnálom."

"– Hát, egyértelműen ezt a lakást szánta nekem a sors. Nem csoda, hogy a Jamaica Plaine-i nem jött össze. Égi jel volt, hogy erre a gyöngyszemre kell rálelnem. A csótányoknak külön örülök. Mindig is szerettem volna háziállatokat. Ráadásul jövedelemkiegészítésként beállhatok prostinak. Azok a csajok odakint roppant barátságoknak tűntek, biztos vagyok benne, hogy a szárnyuk alá vennének, és megtanítanának a szakma minden mesterfogására. Már elnézést a szójátékért."

"– És még valami. 
– Mondjad! 
Julie fél kézzel letakarta a száját, és azt suttogta a vonalba: 
– Még szűz vagyok. 
– Te jó isten, Julie, leteszem a telefont!"