"Dawson Black mindenre számított, csak Bethany Williamsre nem. Egy luxen, vagyis egy földre szállt idegen számára a földi lányok, nos…, érdekesek. De mivel a luxeneknek titokban kell tartaniuk valódi kilétüket, őrültség lenne beleszeretni az egyikbe.
Veszedelmes. Kísértő. Tilos..
Bethany nem tagadhatja le a közte és Dawson közt azonnal létrejött kapcsolatot. És bár nincs szüksége a szerelem bonyodalmaira, mégsem tud távol maradni tőle. Valahányszor összenéznek, Bethany beleszédül.
Elbűvölte. Vonzza. Szereti.
Dawson titka megváltoztatja Bethany életét… és veszélybe is sodorja a lányt. De még Dawson sem tehet kockára mindent egyetlen emberlányért. A sors azonban elkerülhetetlen… akárcsak a szerelem."
Én és a könyv:
Gondoltam ezt is el kell olvasnom. :D
Véleményem:
Én Dawsont és Bethanyt valahogy nem kedveltem meg az eredeti sorozatban, így ez a kötet érdekelt a legkevésbé.
Persze azért kíváncsi voltam, hogy hogyan alakult a szerelmük és az egész eltűnésük. De megvenni nem szándékoztam ezt a részt. (Hibába mutatna gyönyörűségesen a polcon a többi rész mellett.)
De gondoltam, ha már úgyis kölcsön kaphatom az egyik ismerősömtől, akkor még szép, hogy elolvasom. (Amúgy ő még nálam is nagyobb Luxen fan)
Elsőre kicsit fura volt, hogy ez a rész E/3-ban íródott. De ezen elég hamar túltettem magam. :D
Szerintem a sztori kicsit túlságosan az a tipikus tinis-sulis-love-story lett.
Kicsit szirupos és rózsaszín csoda volt.De elfogult rajongó vagyok. xD Szóval nem is én lennék, ha nem tetszett volna. Persze nem mondom, hogy annyira jó volt, mint az eredeti sztori. Ha csillagoznom kéne, akkor négy csillagot kapna.
Maga a történet eléggé hasonló az Obszidiánéhoz, szerintem. A legnagyobb különbség az, hogy Bethany és Dawson első látásra egymásba habarodott.
Az eredeti sorozatban Bethany nem nagyon tud kibontakozni, nem ismerjük meg az igazi személyiségét. Hiszen, akkor már túl van bizonyos eseményeken és engem ott inkább idegesített, minthogy szimpátiát ébresztett volna.
Ebben a részben azért valamivel jobban megkedveltem, de még mindig képes volt idegesíteni. xD
Dawson ugyan nem érhet fel Daemon karakteréhez, de azért ő is tudott egészen jó jeleneteket és dumákat produkálni. Viszont nekem ő túl nyugis, aranyos és kedves.
Egyébként az a jó, hogy azért Daemon is bőven szerepel. :)
Dee nagyon aranyos volt, hozta a formáját.
A Thompson ikereket meg még sokkal jobban megszerettem. Oké, seggfejként tudnak viselkedni - sőt itt rosszabbak voltak, mint Katy esetében -, de érthető volt a reakciójuk.
Ami nagyon tetszett:
Vicces
Ami nem tetszett:
Kicsit túl rózsaszín.
Lassan indulnak be az igazán izgalmas események.
Idézet:
"Újra felhangzott ugyanaz a nevetés, és aztán egy hang, olyan halkan, hogy csak ő hallja.
– Cukifiú. Csajmágnes.
Dawson hátranyúlt, és adott a testvérének egy pofont, bár ő maga is vigyorgott.
– Kuss legyen, Daemon!"
"– Szerettem volna bemutatkozni – lépett oda a fiú. – A nevem Dawson Black. Én vagyok a…
– Az iker, aki mögöttem ült angolórán.
Dawson arcára kiült a meglepetés.
– Honnan tudod? A legtöbben nem képesek megkülönböztetni minket.
– A mosolyod. – Bethany elvörösödött, és szerette volna felpofozni saját magát. A mosolyod. Nahát! Lepillantott az órarendjére, és akkor jött rá, hogy a második emeletre kell mennie. – Úgy értem, a másik nem mosolygott egyáltalán. Egész órán.
Dawson halkan nevetett.
– Na, igen, attól fél, hogy ha mosolyog, korán megráncosodik."
"– …Legközelebb majd azt vesszük észre, hogy te is egy emberrel jársz?
Daemon hangos nevetésben tört ki.
– Na, hát azt várhatjátok!"
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése