Opál

Spoilert tartalmazhat az előző kötetekre nézve!!!
Tartalom:
"Senki sem érhet fel Daemon Blackhez.
Amikor elszánta magát, hogy kimutatja az érzéseit irántam, komolyan beszélt.
Soha többé nem kételkedem benne – és most, hogy túljutottunk a zökkenőkön, újra és újra fellobbannak köztünk a lángok.
Csakhogy még ő sem védheti meg a családját, ha eltökélik, hogy kiszabadítják a szeretteiket.
Mindazok után, amiken keresztülmentem, én sem vagyok többé ugyanaz, aki voltam. Még mindig változom, és fogalmam sincs, mi lesz a vége. Lépésről lépésre fedezzük fel az igazságot, és amikor szembekerülünk a hibrideket tesztelő és kínzó titkos kormányzati szervezettel, ráébredek, hogy a képességeim nem ismernek határokat.
A halál a mindennapjaink részévé vált. Onnan kapunk segítséget, ahonnan a legkevésbé várnánk, és a barátainkról kiderülhet, hogy valójában a halálos ellenségeink – de nem fordulunk vissza.
Akkor sem, ha az eredmény örökre darabokra töri az életünket.
Egységben az erőnk – és ezt ők is tudják."

Én és a könyv:

Mivel szinte fizikai fájdalmat éreztem azért, mert én csak az Elit megjelenés után kaphattam volna meg... :( Anyuék megszánta és megrendelhettem :P

Véleményem:

Először is: Suli!!! Gyűlöllek! XD Ha te nem lennél, már kb. éjjel négykor vagy ötkor befejeztem volna.
Még teljesen emlékszem, hogy hogyan akadtam rá a sorozatra. Mondanom sem kell első olvasásra szerelem volt. A történet szuper és tényleg azt az érzetet kelti bennem, hogy direkt nekem írták. Minden van benne, amit imádok és Katyvel sok mindenben hasonlítok – még a zombiimádatban is XD (Ezen mondjuk meg is lepődtem)- úgyhogy még közelebb érezhetem magamhoz.
Bevallom ez a kötet nehézkesebben indult számomra, mint az első kettő. Ráadásul úgy hiányzott az utálat is. XD
De nem baj, mert az imádat annyira cuki volt. Ráadásul Daemon a romantika határain belül maradt és nem veszítette el az egóját és nem nyomatott hányingert keltően nyálas szövegeket!!!! *-*
Daemon, Daemon, Daemon. <3
Lesa szavaival élve: Nekem is kell egy Daemon!
Katyt, imádom. Határozottan a kedvenc női karakterem. Megerősödött, felnőttesebb, de még mindig az-az imádni való karakter, akit megkedveltem.
Aztán visszatér Biff… (azaz ugye Blaek)… nem érdemli meg, hogy az igazi nevét leírjam XD Mostantól Buff meg Bill és ami épp eszembe jut. Én tényleg kezdtem megsajnálni! Tényleg! Most meg… Nem is tudom, hogy utáltam-e valaha ennyire szereplőt. XD
Tudtam, hogy durva lesz a vége, úgyhogy szerencsére erre fel is készítettem magam. Szóval annyira nem ütött szíven, de azért kihagyott egy dobbanást és lebiggyedt szájjal tettem le a könyvet, nagy sóhaj kíséretében. Kit akarok álltatni? Majdnem elbőgtem magam! XD Azt nem tudom, hogy idegességemben vagy bánatomban – lehet mind a kettő – de szörnyűűűű volt. Oly messze még a folytatás….
Még biztos sok mindent tudnék írni, de a további gondolataimat inkább megtartom magamnak. :DDDD

Ami nagyon tetszett:

Katy is szereti a zombikat! XD

Ami nem tetszett:

...

Idézet:

"– Hiányoztál – ismertem be.
– Tudom. Nem élhetsz nélkülem.
– Ezt azért nem mondanám.
– Ismerd be.
– Na tessék, az egód már megint az útban áll – cukkoltam.
Daemon most a nyakamat csókolgatta, az állam alatt.
– Mihez?
– A tökéletes hangulathoz.
Daemon horkantott.
– Csak szólok, hogy ami az útban áll…
– Ne tetézd – intettem le, bár beleborzongtam, amikor a kulcscsontom tövében lévő mélyedéshez ért az ajka. Ebben semmi rossz nem volt."

"– Köszönöm – emeltem fel a meleg poharat. – A tiéd hol van?
– Ma reggel nem voltam szomjas – felelte a tollát pörgetve az ujjai között. – Szia, Lesa! – köszönt a vállam felett átpillantva.
Lesa sóhajtott.
– Nekem is kell egy Daemon.
– Neked Chaded van – néztem rá. Muszáj volt vigyorognom.
Lesa a szemét forgatt.
– Ő nem hoz nekem kávét.
– Nem mindenki lehet olyan nagyszerű, mint én – jegyezte meg mosolyogva Daemon. A plafonra néztem.
– Az egód, Daemon, az egód…!"

"– A nők nem farmerban és pulcsiban járnak oda.
(…)
– Hanem miben? Meztelenül?
– Majdnem. – (…) – Neked nem túl jó hír, de annál jobb nekem.
– Te tényleg meg akarsz halni, igaz? – kérdezte Daemon."