Arctalan ​szerelem

Tartalom:
"Ambrose ​​Young nagyon szép volt – olyan szép, mint a romantikus regények borítóin látható férfiak. Ezt Fern Taylor is tudta, hiszen tizenhárom éves kora óta falta ezeket a könyveket. És mivel Ambrose Young ennyire szép volt, Fernnek meg sem fordult a fejében, hogy valaha is övé lehet a férfi… egészen addig, amíg Ambrose Young már nem volt szép többé.

Az Arctalan szerelem egy kisváros története, ahonnan öt fiatalember indul el a háborúba, de közülük csak egy tér vissza. Az Arctalan szerelem a gyász története: a közös gyászé, az egyéni gyászé, a szépség, az élet és az önazonosság elvesztése fölötti gyászé. Az Arctalan szerelem egy lány szerelmének a története, amit egy megtört fiú iránt érez, és egy sebesült harcosé, akit ez az érzés egy hétköznapi lányhoz fűz. Az Arctalan szerelem a vigasztaló barátság története, a rendkívüli hősiességé, és egy olyan, modern A szépség és a szörnyeteg-mese, amely megmutatja, hogy mindannyiunkban megtalálható egy kicsi a szépségből, és egy kicsi a szörnyetegből is"



Én és a könyv: 
Tetszett a tartalom és ódákat zengtek róla, hogy mennyire jó.

Véleményem: 
Erősen törtem a buksimat, hogy mit kellene írnom erről a regényről.
Mivel megint belekerültem abba a helyzetbe, hogy nekem nem tetszett annyira, mint másoknak.
Megmondom a tutit!
Ez a könyv egy hatalmas giccs. Rózsaszín egyszarvúk és szivárvány, fűszerezve a drámával.
Sírjunk egy kicsit, hogy aztán fagylalt tócsává olvadjunk.
De hé! Működik, szóval…
Igazából akkora panaszom nem lehet, mert nekem is tetszett. De olvastam már jobbat. Olvastam már olyat, amitől szökőkúttá változtam és bömböltem. Olvastam már olyat, ahol a mellkasomhoz öleltem a regényt és kikívántam a főszereplőjét a lapok közül.

Ez pedig nem ilyen volt.
Amúgy én nagyon mást kaptam, mint amit a tartalom alapján vártam.
Bailey számomra elvitte az egész sztorit. A két főszereplő nem is nagyon érdekelt, csak ő.
Néha nagyon soknak éreztem a bölcsességet, máskor meg hümmögve elgondolkodtam rajta és mélyen egyetértettem.
A szomorú részek többsége találó volt.
Az időben való ugrálgatás sem volt zavaró, sőt én kifejezetten örültem egy-egy visszaemlékezésnek.
Azt viszont nagyon hiányoltam, hogy Ambrose barátait jobban megismerjük.
Talán, ha kicsit nagyobb hangsúlyt kapnak ők és kevesebb a smárolós rész, akkor még el is sírom magam…
Ja, és még valami; Néha annyira tipikusan amerikai volt, hogy az engem már kissé zavart.
Nem volt ez rossz...
De én megint nem igazán értem a hatalmas felhajtást.
Tetszett, de azért nem dobok tőle hátast.

Ami nagyon tetszett:
Vannak benne nagyon jó gondolatok.
Bailey

Ami nem tetszett: 
Keveset tudunk meg az elhunyt srácokról.

Idézet:
"Sok mindent nem értek… de nem érteni jobb, mint nem hinni."

"-Lehet, hogy van egy nagyobb cél, egy nagyobb terv, amihez mi csak egészen apró dolgokat tudnunk hozzátenni. Mint például azok az ezerdarabos kirakók. Képtelenség egyetlen darabból megmondani, miként fog kinézni az egész kép. És nincs meg a doboz sem, hogy az alapján próbáljuk meg kirakni. – Fern elhallgatott, és bizonytalanul elmosolyodott. Azon gondolkodott, vajon van-e bármi értelme annak, amiről beszél. Amikor látta, hogy Ambrose nem mond semmit, folytatta: – Lehet, hogy mi mindnyájan a kirakó egy-egy darabkája vagyunk. Egymás mellé kerülünk, és létrejön az, amit életnek hívunk. Senki sem tudja, mi az ő szerepe, és az sem, hogy mi lesz az egészből. Lehet, hogy a csodák, amiket megtapasztalunk, csak a jéghegy csúcsát jelentik. És az is lehet, hogy nem vesszük észre azt a jót, amit az amúgy rettenetes dolgok hoznak magukkal."

"– Mindenki főszereplő valakinek (…) Nincsenek mellékszereplők."