Vérvonalak

Tartalom:

"Vámpírakadémia spinoffjaként kezelendő új sorozat meglepő fordulatokkal teli első részében sok eltemetett titok kerül a felszínre, és az új szereplők mellett olyan régi ismerősöket is üdvözölhetünk, mint Adrian Ivaskov, a lélekmágus szépfiú, vagy Abe Mazur, a tetteivel a törvényesség határán táncoló kalandor. Ahol pedig ők jelen vannak, ott a baj sem járhat messze.

A történet szerint Sydney, az Alkimista élete teljesen új fordulatot vesz, amikor kegyvesztett státuszából hirtelen a mora vámpírtársadalom egyik legrangosabb és legféltettebb tagja, Jill Mastrano személyes testőrévé nevezik ki. A vámpírok közelsége miatti viszolygása hirtelen eltörpül egy sokkal ijesztőbb probléma mellett: magántanulóként töltött gyermekkora után Sydney belecsöppen a gimnáziumi élet kellős közepébe. Miközben egy zaklatott lelkivilágú – mellékesen vámpír – kamaszról gondoskodik, és az iskolai klikkek között próbál eligazodni, az Alkimista berkeken belüli ármánykodással is meg kell küzdenie. Sydney hamarosan ijesztő események középpontjában találja magát. A diákok különleges képességeket biztosító tetoválásainak titkát, valamint a vámpírgyilkosságok rejtélyét is kénytelen lesz felderíteni. A tét a szeretett húga jövője, a saját karrierje és az akarata ellenére egyre jobban megkedvelt Jill élete."

Én és a könyv:

A Vámpírakadémiába beleszerettem, úgyhogy gondoltam elolvasom ezt is.

Véleményem: 

Hát... Őszintén szólva nehezen szántam rá magamat, hogy belekezdjek. A VA-ban kb. a negyedik köteténél tartottam, amikor Bia mondta, hogy ez a könyv kapcsolódik a VA sorozathoz. Mondtam is magamban, hogy: Hmmmmm.... 

Már akkor is érdekelt a könyv, de mégis bennem voltak az aggályok, hogy a régi és imádott főszereplőimet lecserélik. XD Ráadásul a VA-ban, én Sidneyt nem tudtam megszeretni. Nem volt bajom az alkimista lánnyal, de nem is szerettem meg. De viszont ott volt Adrian is. *-*  Így rászántam magam. És milyen jól tettem!!!! Emberek ez valami eszméletlen jó volt! *-* Imádtam minden sorát! Azt hittem, hogy nem fog tetszeni és erre az egyik kedvencem lett. Sidneyt ebben a könyvben végre megkedveltem. Rá kellett jönnöm, hogy ő is egy csodás szereplő. Nagyon érdekes volt az Ő szemszögéből olvasni a történetet. Sidney sokkal visszafogottabb, mint Rose és nem ismeri annyira az emberi természetet, sokszor nem tudja, hogyan kéne viselkednie... És annyira szeretne bizonyítani. Ráadásul Rossal ellentétben Ő valamilyen szinten kívülálló és nincs mindig, mindenbe (rögtön) beavatva.

Azon kívül itt is elengedhetetlen a sok új szereplő. Pl: Keith, Trey, Lee, Micha stb. Nagyon csodálom az írónőt, hogy ennyi szereplőt kézben tud tartani és, hogy mindegyikük egy külön személyiség. A történet pedig zseniális. Annyi mindenre kitér és, amikor az ember azt hinné, hogy már nincs más, akkor mégis beletesz még egy utolsó csavart! (Bár ez már megszokott. ^^)

Elkeserítő tény azonban, hogy a folytatásról semmi hír.... 

Ami nagyon tetszett:

Hogy miért ment Adrian is, Palm Springsbe.

Ami nem tetszett:

Utálom Keithet. Úgy kinyomtam volna a másik szemét. ^^

Idézet:

"– Hogy kerültél ide egyáltalán? – kérdeztem. 

(...)

 – Ugyanúgy, ahogy mindenhova, Sage. Busszal. 

– De miért? 

– Mert nincs autóm. 

– Adrian! – Ezt nem hiszem el. Adrian még akkor is képes feldühíteni, amikor veszélyben forog az életünk."

"– Gondolom – mondtam neki, amint visszaültünk az autóba –, nem kaptad meg az állást pusztán a két szép szemedért. 
Adrian aki addig a levegőbe meredt, most egy hatalmas mosolyt vetett rám. – Hát, Sage, te aztán tudsz udvarolni. 
– Nem erre gondoltam! Mi történt? 
Adrian megvonta a vállát. – Igazat mondtam. 
– Adrian! 
– Komolyan beszélek. Megkérdezte, mi az erősségem. Azt mondtam, hogy tudok bánni az emberekkel. 
– Az nem rossz – feleltem. 
– Utána megkérdezte, mi a legnagyobb gyengeségem. Erre visszakérdeztem, hogy hol kezdjem sorolni. 
– Adrian! 
– Ne ismételgesd már a nevem. Csak az igazat mondtam neki. Amikor a negyedikhez értem, közölte velem, hogy most elmehetek. 
– (…) 
– Arra akarok kilyukadni, hogy jobb, ha nem hagyjátok abba a keresést. Éppen hátul jártam, és hallottam, ahogy az üzletvezetővel beszél. Ő a takarítási munkáról magyarázott, amit Adriennek esténként el kell végeznie. Adrian pedig a kezéről és a fizikai munkáról mondott valamit. 
– (…) 
– Hogyan? – követeltem magyarázatot. – Hogyan sikerült ezt elszúrnod? 
– Amikor bementem, azt mondták, a tulajdonos éppen telefonál, és várnom kellene pár percet. Úgyhogy leültem, és rendeltem egy italt. 
Ezúttal tényleg a kormányra borultam. – Mit rendeltél? 
– Egy Martinit. 
– Egy Martinit. – Felemeltem a fejem. – Egy Marinit rendeltél egy állásinterjú előtt. 
– Ez egy bár, Sage. Azt hittem, nem lesz ezzel bajuk."