2013. július 29., hétfő

Mawaru Penguin Drum

Bejegyezte: 1995 dátum: hétfő, július 29, 2013

Tartalom: 
                                                       
"Ha az emberek azért születnek meg,

hogy megszenvedjék a nehéz életet,
ez azt jelenti, hogy egyfajta büntetésnek szánták nekik?

Vagy az egész csak egy cinikus vicc?"

"Himari Takakura két testvérével él együtt. Név szerint Kanbával, aki rendkívül népszerű a lányok
körében, mondhatni egy igazi szívtipró, valamint Shoumával, aki sokkal szelídebb és rendkívül kedves, s ezen kívül még a konyhában is szeret sürögni-forogni. A két báty nagyon szereti kishúgukat, Himarit, azonban lelkileg mindig készen kell állniuk egy szörnyű dologra. Himari halálos beteg és az orvosok szerint semmi esélye a felépülésre, sőt, akármikor meghalhat. A lányon azonban külső ránézésre a betegség nyoma sem látszik, bár elég gyenge, de mindezek ellenére életvidám és kedves. Bár sajnos iskolába nem járhat, de azért bátyjaival ki szokott mozdulni néha a négy fal közül. 

Ez most sincs másképp. Ugyanis Himari ötlete alapján elmennek pingvineket nézni egy állatkertbe. Oda, ahol kiskorukban is sokszor megfordultak. A pingvin-nézés után Shouma elviszi húgocskáját a közeli ajándékboltba, hogy vegyen valami szépet a lánynak. Himari ki is választ egy furcsa kinézetű pingvines kalapot, amit bátya azonnal meg is vesz neki. Azonban míg a fiú a pénztárnál van, Himari eltűnik... amikor a fiúk észreveszik, hogy nyoma veszett, hirtelen kiabálást hallanak. Valaki mentő után kiált... ugyanis Himari ájultan fekszik a padlón... és a kórházba szállítás után meghal.


Azonban a fiúk még csak nem is sejtik, hogy még nincs itt a végső búcsú ideje. Szeretett húgocskájuk feltámad! Viszont elég különösen viselkedik, mintha megszállta volna valami. Kiderül, hogy a pingvines kalap, amit az ajándékboltban vett Shouma, életet lehel a lányba. Ennek viselésekor teljesen más személlyé változik, azzá, aki ideiglenesen meghosszabbította Himariéletét. Azonban ennek ára van, méghozzá az, hogy a két fiúnak meg kell keresnie a pingvin dobot, mert ha nem, akkor azHimari életébe kerül. Azonban erről a titokzatos pingvin dobról csak annyit lehet tudni, hogy egy Oginome Ringo nevezetű lánynál található. A két testvérnek nincs más választása, minthogy megkeresik a lányt, akinél valószínűleg ez a rejtélyes dob van. Azonban akadnak segítő társaik is 3 pingvin személyében, akiket csak ők látnak. Kanbáé az egyes pingvin, aki egy kicsit olyan, mint egy rossz fiú és előszeretettel kukkant be a lányok szoknyája alá. Shoumával tart a kettes pingvin, aki egy kissé falánk és bogár ellenes madár, ugyanis a bogárirtóját mindig keze ügyében tartja. S ne feledkezzünk meg hármas pingvinről sem, aki lány és mindig Himarival van. "

"Szeretem azt a szót, hogy "sors".
Például ha egyesek a sors akarata révén találkoznak.
Egyetlen találkozástól teljesen megváltozhat az emberek élete.
Az ilyen találkozások nem a véletlen művei.
Hanem a... sorsé."



Véleményem:
Ez az anime nagyon tetszett és az egyik kedvencem. Először furának találtam és ez miatt majdnem abba is hagytam, de aztán mégis folytattam és milyen jól tettem. :D Na szóval - miután a kezdeti furaságon túl estem - rájöttem, hogy tanulságos és van mondandója is. Igazán egyedi. Néhol humoros, máshol drámai. A karakterek is nagyon
érdekesek és szerethetőek. Ahogy a vége felé haladunk egyre komolyabbá válik és megértjük mit miért tesznek a szereplők és, hogy sok minden összekapcsolódik egymással.



Ami nagyon tetszett: Általában nem bírom az animékben, amikor benyomatnak valami állatot, ami vicces akar lenni, de legtöbbször számomra inkább irritáló. XD Ám itt imádtam a pingvineket. Tök cukik voltak és jókat nevettem rajtuk.
A legvége is nagyon tetszett, bár sajnáltam is.



Kedvenc zeném az animéből. ^^

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Minden ami vélemény Template by Ipietoon Blogger Template | Gadget Review