2013. július 11., csütörtök

Karigurashi no Arrietty: Arrietty titkos világa

Bejegyezte: 1995 dátum: csütörtök, július 11, 2013

Tartalom"Az alig 14 éves Sho nagymamája húgának vidéki házába költözik. A kisfiú gyerekkora óta beteg, de szülei nem sokat foglalkoznak vele, ezért a ráváró életmentő operáció előtt pihenni érkezik a csodálatos házba. Az édeni környezetben egy apró, az ujjánál is kisebb lány vonja magára a figyelmét, amint leveleket és virágokat gyűjt. Ő Arrietty , aki szüleivel már évek óta a család háza alatt él. A gyönyörű kis tüneményeket azonban emberi szem meg nem láthatja, míg életük folyásához szükséges dolgokat mindig a házlakóktól csenik el. Ráadásul rettegnek is az emberektől. Ám Sho meglátja Arriettyt és barátok lesznek. Egymás felfedezése azonban nem várt galibákhoz vezet, főleg a mohó házvezetőnőnek, Haru-sannak köszönhetően."



Véleményem: Kicsit már rég volt, hogy láttam. Rögtön a megjelenése után, ahogy volt magyar felirattal megnéztem. Viszont újabb gyönyörű anime. *-* Imádom Miyazaki Hayao műveit. Gyönyörűek. Annyira részlet gazdagok és nem lehet őket máshoz hasonlítani. Mindegyik animéjének van mondanivalója és tanulsága. Élvezhető és szerethető. Imádtam! ^^ 


Ami nagyon tetszett: Annyira részlet gazdag és gyönyörű. Ahogy az megszokható Ghibli stúdiótól.






Szereplők: A kedvenceim a két főszereplő volt, Arietty és Sho. Igazából mindenki kedvelhető, kivéve egy személyt, aki szerintem senkinek se lett a kedvence: Haru-san. 






0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Minden ami vélemény Template by Ipietoon Blogger Template | Gadget Review