Tüskék és rózsák udvara

Tartalom: 
"A tizenkilenc éves Feyre az erdőben vadászva megöl egy farkast, ám nem sokkal ezután egy másik szörnyeteg bukkan fel, aki jóvátétel gyanánt magával hurcolja egy olyan baljós és mágikus vidékre, amit a lány csak a legendákból ismer. Feyre hamar rájön, hogy fogvatartója valójában nem állat, hanem Tamlin, egyike azoknak a halálos és halhatatlan tündéreknek, akik egykor a világ felett uralkodtak.
Tamlin birtokán Feyre jéghideg gyűlölete forró szenvedéllyé alakul át, és ez az érzés felperzsel minden olyan hazugságot és figyelmeztetést, amit neki a tündérek csodálatos, ámde veszedelmes világáról korábban mondtak. Azonban a tündérek birodalma felett egyre nő egy ősi, gonosz árnyék és Feyre-nak kell megtalálnia a módját, hogy feltartóztassa… vagy örök pusztulásra ítélje Tamlint és világát.

A Kristen Cashore és George R. R. Martin rajongók imádni fogják.
Szexi, akciódús sorozat első kötete."

Én és a könyv: 
Eredetileg karácsonyra kaptam, de anyuék előbb oda adták. xD

Véleményem:
Mit is mondhatnék?
A regényről ódákat zengenek. Nem csak a magyar, de a külföldi olvasók is?
És, hogy beállok-e a sorba?
A könyv elején azt hittem, hogy nem. A könyv végén pedig eldöntöttem, hogy tényleg nem. xD
Tetszett, tetszett.
De valahogy mégse tudott úgy igazán megfogni. (Moly-on négy csillagot kapott tőlem)
Az írónő gyönyörűen csűri-csavarja a mondatokat.
Annyira szép leírásai vannak, hogy az ember tényleg mindent szinte maga előtt lát.
Viszont a hosszú felvezetés nekem kicsit monotonná és egyhangúvá tette az elejét.
Hosszú ideig csak Feyre(kimondhatatlan nevű főhőnő) mindennapjairól lehetett olvasni, amiben nem valami sok izgalom akadt. Szerencsére néha megtámadta egy-egy tündér, de hát úgyis tudtam, hogy nem lesz baja. :D
Nekem úgy igazán a harapdálós jelenettől tetszett meg a regény. (Há-há! Hát persze, hogy onnan. xD)
A két főszereplő nem igazán fogott meg. Feyre és Tam karaktere nem volt rossz, de mégsem ők lettek számomra a
kedvencek. Mondjuk azért voltak pillanataik.
Amit mondjuk nem szerettem Feyre-ban az épp az, amit szerintem a többség imádott. Ez a fene nagy önfeláldozás!!!! Most komolyan? Én vagyok csak ilyen undok dög? Mármint ilyen családhoz ki a franc akarna visszamenni? xD
Viszont imádtam, amikor a végén tudott bizony kegyetlen lenni azért akit szeret. *-*
Inkább a mellékszereplőket szerettem; Lucien és Rhy. Lucien igazán imádni való figura. Jókat mosolyogtam rajta. Rhy pedig egyelőre titokzatos és érdekes. Remélem bőven fognak még
szerepelni.

A könyv vége pedig nem lepett meg. Mondjuk azért sem, mert voltam olyan béna, hogy láttam egy spoileres képet és sejtettem, hogy valami ilyesmi lesz. xD
A következő rész után nem kaparom a falat (egész kerek befejezést kapott ez a kötet), de azért érdekel.
Szerintem ez a kötet még nagyon felvezetős volt. Azért reménykedem benne, hogy erről a világról majd még többet megtudhatunk.

Ami nagyon tetszett: 
A vége.
Lucien és Rhy.

Ami nem tetszett: 
Számomra kicsit lassan indultak be az események.

Idézet: 
"Nem tudhatják meg, hogy mennyire fáj, mert akkor felhasználják ellenem."

"Úgy nem tarthatod meg a hatalmat, hogy mindenkinek a barátja vagy. A tündérek körében, legyenek alacsonyabb rangúak vagy főtündérek, erős kézre van szükség. Túl erősek vagyunk és a halhatatlanságunk miatt túl unottak ahhoz, hogy bármi más féken tartson bennünket."

"– Általában mindent elveszítek, amit szeretek."

"-Ez már csak így szokott lenni, amikor felelős vagy mások életéért. (…) Megteszed, amit meg kell tenned."