2016. november 27., vasárnap

The Monster

Bejegyezte: 1995 dátum: vasárnap, november 27, 2016
Tartalom: 
Egy elvált anya és az ő makacs lány kel útnak és késő estig autóznak, hogy a kislány eljusson az apjához. A viharos éjszakán áthajtanak egy kihalt országúton, amikor hirtelen egy ütközés következtében az út szélér sodródnak és a kocsijuk használhatatlanná válik. Hiába hívnak segítséget, rá kell jönniük, hogy nincsenek egyedül...
Egy félelmetes gonosz szörny lappan az erdőben azzal a szándékkal, hogy nem hagyja őket elmenni...



Véleményem: 
Nem túl eredeti cím, nem túl eredeti tartalom. Ezek után elvárások nélkül kezdtem bele a film nézésébe.
Meglepően jóra sikeredett, bár én nem dobtam tőle hátast - mivel azért bőven sok unalmas jelenetet is tartalmazott, amitől kissé vontatottnak éreztem.
Viszont a sok-sok sablon és béna film után, amelyet már láttam, ez egészen kiemelkedő.
Nem csak a szörny és a horror, hanem az, hogy egyben egy fontosabb témát is boncolgat a film.
Hiszen az anya és lánya között komoly konfliktus húzódik.
Szép a történet vezetése és kellően jó a feszültség keltése. Nem zavaró, hogy szinte csak két főszereplője van és szinte csak egy helyszínen játszódik. Az anya és a lánya elviszik a hátukon a filmet.
Plusz tetszik a karakter fejlődés is és a kapcsolatuk mélyebb kibontakozása.
A vége pedig egész érdekes volt és megvolt a drámai hatása is.
Egyszer érdemes volt megnézni.



Ami nagyon tetszett: 
Az alap és a megvalósítás

Ami nem tetszett: 
Én azért néhol már kissé untam.


Trailert megtekinthetitek itt-------->   Videó

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Minden ami vélemény Template by Ipietoon Blogger Template | Gadget Review