2014. október 2., csütörtök

Ao Haru Ride

Bejegyezte: 1995 dátum: csütörtök, október 02, 2014
Tartalom:
"Főszereplőnk, Yoshioka Futaba friss felső középiskolásként nemcsak egész jellemét, de eddigi életstílusát is újraalkotta. Ennek a drasztikus változásnak az oka alsó középiskolában keresendő, mikor is barátnői kirekesztették, csak azért, mert aranyosnak számított. Valamint, ha ez még nem lenne elég az élettől, egy félreértés folytán még első szerelmének, Tanaka-kunnak sem tudta bevallani érzéseit.
Most, hogy végre maga mögött hagyhatta múltbéli sérelmeit, megújulva lép a középiskolás életbe, mottója pedig, hogy minél illetlenebben viselkedjen, mint "hölgy", hogy újdonsült barátnői még véletlenül se legyenek féltékenyek rá. Futaba így, teljes elégedettségben tengeti mindennapjait, mígnem egy régi ismerős lép be az életébe. Valaki, akit igazán sohasem tudott elfelejteni - Tanaka-kun. Vagy nem is ő lenne az? Így, Mabuchi Kounak nevezvén magát, Tanaka-kun újra színre lép. Mint kiderül, akkor, három éve, mindketten ugyanazt érezték egymás iránt, de Kou közli a lánnyal, hogy azóta minden megváltozott, sohasem térhetnek már vissza azokhoz az időkhöz. Ezt hallva, vajon Futaba képes lesz küzdeni a szerelemért, ami valójában még el sem kezdődött?"


Véleményem:
Vártam ezt az animét, mert régebben a mangát is olvastam, de már egyáltalán nem emlékeztem, hogy miről fog szólni. XD
Szóval neki ültem és igazából elvoltam vele. Egy kissé drámai, vígjáték. Szerintem kifejezetten csajos, bár akár egy fiú is megnézhetné... O.o Mondjuk neki lehet, hogy nem tetszene. Végül is a történet főszála egy régi szerelem és az újjáéledt érzések körül forog. Van itt mélyebb tartalom is, nem csak a nagy LOVE. Mivel az emberi természet is megmutatkozik. Imádtam, hogy Kou olyan lett amilyen, mert mégiscsak egy nagyon szomorú dolog történt a múltjában.
A vége felé azért már kicsit untam, hogy az egész mindenség körülötte forog, de igazából az ő karaktere a legjobb és a legösszeszedettebb.
Futaba különösebben mély nyomot nem hagyott bennem. Elég sokat sír és elég idiótán tud viselkedni, de rossz főhősnőnek se mondhatom.
A többieken nincs túl nagy hangsúly. Említik őket, szerepelnek is és kicsit belemerülünk az ő gondjaikba is, de látszik, hogy nem rajtuk van a hangsúly.
Bánom, hogy vége lett az animémnek, mivel az érdekes részek még csak most jönnének és így ez a 12 rész inkább az unalmasabb felét dolgozta fel. Akárhogy is nézzük, sok dolog nem történt.
Viszont én mégis tudom szeretni. :)
A grafikáról meg annyit, hogy imádom :D Mondjuk leginkább a szereplők csodálatosan megrajzoltságát tudom kiemelni, mert azért oda vagyok(mangában is) - a többire meg amúgy se nagyon figyeltem. XD Na jó, a szép világos színek is feltűntek. ^^
Ui:  Még doramat is csináltak belőle. Majd azt is szeretném megnézni, de ahogy elnéztem a dorama továbbviszi a cselekményt, mint az anime :D

Ami nagyon tetszett: 
Kou

Ami nem tetszett: 
Kicsit lassú tempójú.







Az érdekesebb események egyike!!!!!


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Minden ami vélemény Template by Ipietoon Blogger Template | Gadget Review