Mondtam már, hogy szeretlek?

Tartalom:
"Amikor a tizenhat éves Eden Munro beleegyezik, hogy a nyarat a rég nem látott apjánál tölti a kaliforniai Santa Monicában, még nem sejti, mi vár rá. Eden szülei elváltak, és az apja új családot alapított. Ezt azt jelenti, hogy Eden találkozik a három mostohatestvérével.
A legidősebb, Tyler Bruce, egy heves természetű, hatalmas egójú problémás kamasz, aki mindenben szöges ellentéte Edennek. A fiatal lány nemsokára egy új élményekkel teli világban találja magát, mert Tyler baráti köre úgy dönt, hogy a szárnyai alá veszi a jövevényt. A legnagyobb rejtélyt Tyler jelenti számára, és minél jobban próbálja megérteni a fiút, annál jobban megtetszik neki. Pedig pont a mostohatestvérébe nem lenne szabad beleszeretnie.
A helyzetet tovább bonyolítja Tyler levakarhatatlan barátnője meg egy srác, aki azonnal szemet vet Edenre. Sok titok, sok hazugság, és rengeteg dráma van a háttérben. Vajon Eden le tudja győzni az érzéseit? És sikerül kiderítenie az igazságot Tylerrel kapcsolatban?"

Én és a könyv:
Tetszett a borító és a tartalom.

Véleményem:
Pozitívum?
1.) Egy nap alatt a végére értem.
2.) Az eleje még tetszett.
3.) Nem kell rajta agyalni, csak olvasni és olvasni.

Negatívum?
Hm.
Hol is kezdjem?
1.) Nem voltak szimpatikusak a szereplők.
Eden a történet elején még egész normális csajnak tűnt. Bírtam, hogy gusztustalan alaknak tartja Tyler-t és, hogy ő a normális, átlagos csajszi. Aztán egyre inkább átment tipikus hülye tini-libába.
Tyler hirtelen olyan nagyon vonzó lett és ő már nem egy barom, aki drogozik és iszik, hanem egy szegény cukipofa, akit meg kell fejteni.
Aztán beszéljünk magáról Tyler-ről. Ahj… Engem nem nyűgözött le. Ha ilyen sráccal találkoznék, én nem szeretném megfejteni – bármilyen jól is néz ki. Egyszerűen csak elkerülném.
2.) Semmi különösebb esemény nincs a sztoriba. A szereplők csak buliznak és piálnak. Oké, értem én, hogy a valóságba se sok ennél izgalmasabb dolog történne… De ah, nem is tudom… Kicsit többet vártam volna.
Illetve a gyerek-szülő viszony… Hát az is elég rémes volt. Kimaradni egész éjjel úgy, hogy senki se tudja hol vagyok? Úhhh… Én ilyet nem mertem volna megengedni magamnak.
Bár a szülők sem voltak semmik… Igazából szinte csak dísznek voltak ott.
3.) A konfliktusok olyan lezáratlanok.
4.) Ez a befejezés kész vicc!
5.) Egyes részek annyira irracionálisak voltak. Illetve ahogy az egyik Moly-os értékelésben is olvastam; néhol a párbeszédek is olyan rosszak – egyszerűen nem voltak hihetőek.
6.) Alapból nem értem, hogy ezt a sztorit minek kell egy trilógián keresztül elhúzni? Már ez az első rész is rém szenvedős volt. „- Jajj, nem lehet, mert mi mostohatesók vagyunk és ez olyan gáz…”

Szóval bár nagy reményeket fűztem hozzá… Mégis csalódnom kellett.

Ami nagyon tetszett:
Az alap sztori jó lett volna.

Ami nem tetszett: 
Szereplők, szituációk.

Idézet:
"Igyekszem mosolyogni, sőt vigyorogni, mert így nem kell magyarázkodnom, miért vagyok mindig olyan komor.
Mindig könnyebb mosolyogni."

"Tyler szeme mindig a hangulatát tükrözi. Fakó és világos: sérülékeny és kiszolgáltatott. Normális: öntelt hólyag. Sötét és vibráló: olyan dühös, hogy ölni tudna."

"Miközben az agyam százegy gondolatot próbál feldolgozni egyszerre, valahogy sikerül néhány következtetésre jutni vele kapcsolatban. 1) Tyler egy gyökér, ehhez nem fér kétség, 2) Tyler egy gyökér, akinek komoly indulatkezelési problémái vannak, 3) Tyler csak azért gyökér, mert gyökér akar lenni, 4) egyértelműen rejteget valamit, 5) a kedvenc hobbija az ivás meg a drogozás, 6) dögös hasizmai vannak, és tetszik a szeme színe, 7) néha nagyon kedves tud lenni, például, amikor tréfálkozik az öccseivel, 8) időnként az idegeimre megy, de ez nem baj, mert 9) remekül csókol. És végül, 10) hiába próbálom tagadni átkozottul vonzónak tartom."