"Emily, a kissé különc lány kénytelen az apjához, és annak új családjához költözni. Nyolc évnyi távollét után beilleszkedni nem is olyan könnyű feladat számára, főleg, miután gyerekkori barátja, Matt mindent megtesz azért, hogy Emily ne érezhesse jól magát…
„– Szerettem volna bocsánatot kérni tőled.
– Tényleg? – kérdeztem kicsit hitetlenkedve. – Pontosan miért is?
Kinyitotta az ajtót.
– Ezért! – vágta rá, és egy hirtelen mozdulattal belökött a kis helyiségbe. Mire egyet pisloghattam volna, rám csapta az ajtót. Teljes sötétség borult rám. Rájöttem, milyen naiv hülye vagyok.
– Ez nem vicces, Matt! – Hallottam az ajtózár kattanását. – Engedj ki!
Gonosz nevetést hallatott. Nyeltem egyet, hogy elnyomjam a rám törő pánikot.
– Kérlek, Matt, engedj ki! – ismételtem. Nagyon nem bírom a sötét helyeket.
– Tegnap azt kérdezted, hogy mit akarok, igaz? – hallottam a hangját. – Most ott vagy, ahol akarom!”
– Tényleg? – kérdeztem kicsit hitetlenkedve. – Pontosan miért is?
Kinyitotta az ajtót.
– Ezért! – vágta rá, és egy hirtelen mozdulattal belökött a kis helyiségbe. Mire egyet pisloghattam volna, rám csapta az ajtót. Teljes sötétség borult rám. Rájöttem, milyen naiv hülye vagyok.
– Ez nem vicces, Matt! – Hallottam az ajtózár kattanását. – Engedj ki!
Gonosz nevetést hallatott. Nyeltem egyet, hogy elnyomjam a rám törő pánikot.
– Kérlek, Matt, engedj ki! – ismételtem. Nagyon nem bírom a sötét helyeket.
– Tegnap azt kérdezted, hogy mit akarok, igaz? – hallottam a hangját. – Most ott vagy, ahol akarom!”
Én és a könyv:
Bia elkezdte olvasni és áradozott róla. Elolvastam a tartalmát és én imádom, ha először utálat és szemétkedés van a két főhős között XD Bíztam benne, hogy az utálkozásból szerelem lesz. *-*
Véleményem:
A cím és a borító alapján valami extra depresszív sztorira számítottam és éppen ezért vonakodtam elkezdeni. Ugyanis manapság így is elég depresszív volt már a lelkivilágom. Szerencsére pozitívan csalódtam. Nem mondom, hogy nincs depresszió... ÓH, NAGYON IS VAN! Az egyik résznél még sírtam is...(életemben most sírtam másodszor könyvön) De mindezt annyira könnyed stílussal vezeti az írónő, hogy csak ámulni tudtam. Ráadásul letehetetlenen. (Éjjel 2:22-kor fejeztem be és előtte nap még reggel 4-kor is olvastam XD) Emily pedig remek karakter. A szövege eszméletlen és teljesen megértettem a nézőpontjait. Értettem, hogy miért olyan visszahúzódó és visszafogott, hogy miért távolságtartó. Teljesen hiteles volt az is, hogy hirtelen nem tudta kezelni az új családját: az apja hirtelen szeretetét, Dorothy kedvességét stb. Imádtam, hogy mennyire kitartó és, hogy felvette a harcot. Egyszerűen csodáltam őt! Azt hiszem én nem tudnék ilyen erős lenni. De nem csak Ő, hanem mindenki szuperül lett megalkotva: Dorothy, Michael, Michelle, Peter és a többi gyerek, Dean. Imádtam őket.
Aztán persze ott van Matt, akit bármennyire is akarok utálni -mert utálni akarom - mégsem tudom. Főleg a vége miatt és mert tudom, hogy ezt nem gondolhatja komolyan... UGYE??? Meg valahogy őt is megtudtam érteni.
A könyvnek az első felét leginkább így tudnám néhány szóban jellemezni: megpróbáltatások és előítéletek.
A második felét pedig így: MIÉRT? Miért teszed ezt velem? XD Na jó nem! XD Igazából: pillanatnyi öröm, aztán fájdalom.
Ja és ott van még az is, hogy ezek a felnőttek... Áh! Emily szülei... Áh! Főleg az anyja... de az apja se jobb. (Hirtelen nem tudok értelmesebbet írni róluk)
Ami a végét illeti ... nem lövöm le a dolgot, de jobb, ha bekészíti mindenki a zsebkendőt. Tudtam, hogy durva vége lesz, mert miközben olvastam megnéztem pár véleményt róla. De mégis szíven ütött. Sőt ez nem is jó kifejezés, mintha valaki benyúlt volna a mellkasomba és összeszorította volna a szívemet. De talán még ez sem tükrözi a valóságot. Ám bármennyire is szomorú a vége, ugyanannyira mulatságos is maga a sztori, mert rengeteget nevettem.
Deeeeee!!! A könyvnek van folytatása, amit csak a neten lehet elolvasni. Méghozzá a Merengőn. Cím: "Szükségem van Rád"" Ha annak nem olyan vége lesz, ami nekem 100%-ig tetszik, akkor síró rohamot kapok. XD
Határozottan kijelenthetem, hogy kedvencem lett a történet! Imádtam minden sorát!
Ami nagyon tetszett:
A szerző magyar *-*
A kiskori visszaemlékezések.
Macimentő akció.
Utálom a végét, de egyben szeretem is! XD
Ami nem tetszett:
Mint mondtam a végét utálom, de szeretem is! XD
Utállak Gemma!!!!!!!!!!!!!!!!
Idézet:
"-Sajnálom, de ez volt az utolsó meggyes és ez is valaki másnak volt félretéve. Hozzak esetleg valami mást? Vagy egy kést, hogy elfelezhessétek?
-Elfelezni? -kérdezte a fekete hajó és a Bambára nézett. -Szeretlek bébi meg minden, de remélem nem kéred a fele sütimet."
-Elfelezni? -kérdezte a fekete hajó és a Bambára nézett. -Szeretlek bébi meg minden, de remélem nem kéred a fele sütimet."
"Ebben a városban csak örültek laknak? Vegyük például a Sullivaneket. Apám álmodozó, Dorothy naiv, Lauren szemét. Aztán az iskolában is. Matt egy barom, Gemma egy lotyó, Zach egy rohadék, Szöszi bolond, Dean fura. Hol vagytok közönyös, normális emberek?"
"– Randim lesz.
– Ki a frásszal? – hüledeztem. – Azt ne mondd, hogy azzal az orrkarikással! Mondd, hogy nem Pocok az, Dorie! Ennyire nem lehetsz hülye!
– Nem – mondta gyorsan. – Különben is, ő Patkány volt.
– Nem érdekel, nem randizhatsz egyetlen rágcsáló hapsival sem."
"– Te az a bajkeverő lány vagy, akiről a gyerekeim állandóan beszélnek?
– Nem – jelentettem ki. – Én az a lány vagyok, akit a gyerekei állandóan bajba kevernek."
"Hülye felnőttek a hülye döntéseikkel."
"Végezetül a negyedik leckét mondom el. A negyedik lecke a túlélés. Hiszen mindent túl lehet élni. Egy ideig fáj, aztán lassan elmúlik. Na, jó, nem múlik el, inkább sokkal kevésbé fáj, de a lényeg, hogy élsz és továbblépsz, mert ez az élet rendje…legalábbis ezzel áltatják az embereket, nyilván igaz."
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése