"Egy mesterlövész. Egy álmodozó. Egy piszok jó hazudozó.
Bár Mirádzsi sivatagjait már az emberek uralják, az elhagyatott, vad területeken még mindig a mitikus lények irányítanak, és az a hír járja, hogy a dzsinnek mágiája sem veszett el. Az emberek számára ez egy könyörtelen hely, pláne ha az illető szegény, árva vagy nő.
Amaniról mindhárom elmondható. Tehetséges lövész, aki remekül céloz, azonban nem tud elszabadulni Porfészekből, ebből a halálra ítéltkisvárosból, ahol két lehetősége van a jövőre nézve: megházasodik vagy meghal.
Ám egy nap találkozik Jinnel, a karakán, jóképű idegennel, aki tökéletes szökési tervet tár elé. Bár Amani hosszú éveken át álmodozott az otthona elhagyásáról, azt sohasem gondolta, hogy egy körözött szökevénnyel menekül majd, ráadásul egy mitikus lovon vágtatva el a vérszomjas Szultán serege elől. Arra pedig végképp nem számított, hogy beleszeret a titokzatos idegenbe, aki nemcsak a sivatag titkait mutatja meg neki, de felfedi, ki is valójában a lány, és milyen nagy dolgok várnak rá."
Én és a könyv: Tetszett a borító és a fülszöveg is, hisz olyan lényeket ígért, amikről nem túl gyakran lehet olvasni.
Véleményem:
Hű... Jó rég nem frissítettem a blogot. Pedig olvasok és filmezek is, csak épp valahogy nem vitt rá a lélek a blogolásra. Még az év végi összegző bejegyzést is kihagytam. Na, mindegy is. :D Senkit se untatok a továbbiakban ezzel.
A könyvről azt kell tudni, hogy nagy elvárásokkal indultam neki az elolvasásának. Hisz nagyon ígéretesnek hangzott a tartalom alapján; Dzsinnek, hullarablók, homok pacik(amiknek nem ez a neve, de azt a kacifántos kifejezést képtelen vagyok megjegyezni.)Ehhez képest gyengébbre sikeredett, mint hittem.
Nem volt rossz, de nem érte el azt a nagy durranást, amire számítottam tőle. Azt vártam, hogy új kedvencet avassak és ez nem jött össze.
Az alap ötlet nagyon tetszett, hisz végre olyan lényekről olvashattam, amik úgymond „hiánycikkek a piacon”. xD
Az eleje nagyon megkapóan indított. Adott volt egy vagány főhősnő és a titokzatos idegen.
Majd ahogy haladt előre a történet, nekem volt egy pont ahol kissé leülepedett és ezen a részen nehezen rágtam át magam. Utána újból izgalmassá vált és amikor a végére értem bántam, hogy nincs több oldal.
De ugyebár valahogy mégsem volt az igazi…
Sajnálatos módon senkit sem tudtam különösebben megszeretni. Szerintem a jellemüket túlzottan felületesen mutatta be az írónő, ahogy egy-egy érzelmi részt is.
Amaniról például azt sem tudom egyelőre eldönteni, hogy végül is kedveltem-e vagy sem. xD Volt például pár jó beszólása és remek megmozdulása, de voltak olyanok is amik unszimpatikussá tették.
Plusz a konfliktusok lezárását is olyan egyszerűnek és gyorsnak találtam. Illetve van pár részlet, amire nem derül fény, pedig érdekelne. Mondjuk lehet, hogy a folytatás választ ad ezekre. :D
Összességében; Nem bántam meg, hogy elolvastam és jó volt… Csak lehetett volna jobb is.
Ami nagyon tetszett:
Egyedi alapötlet.
Ami nem tetszett:
Kissé felületesnek éreztem.
Idézet:
"– Egy férfit keresek. – A parancsnok élesen, pattogón, művelten beszélt, enyhén északias kiejtéssel. Éreztem, hogy az idegen karja a lábszáramhoz ér. Nem tudtam, mi késztette ideges fészkelődésre: a parancsnok hangja, vagy az attól való félelem, hogy mindjárt beárulom. Ártatlanul pillogtam a parancsnokra.
– Fura, mert mifelénk a legtöbb férfinek nő kell."
"– Nem ítélhetsz el, amiért több akarok lenni, mint egy jelentéktelen homokszem a sivatagban!"
"– Csak nem lőttél meg valakit?
– Elintéztem, hogy felfogadjanak minket, ha ezt kérdezed. Csak a butykosát találtam el az ürgének – feleltem bűnbánó képpel, a tarkómat vakargatva. Jin azonban olyan pillantást vetett rám, amelyből láttam, nem igazán dőlt be nekem.
Átkarolta a vállamat, közel hajolt hozzám, úgy mondta:
– Kedvellek, Bandita!"
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése