"Nincs olyan szitu, amit Chelsea Halloway ne tudna megoldani! Elvált szülők? Nem probléma. Az expasija belezúgott a gimi legbénább csajába? Csak idő kérdése, és észre téríti a srácot. De azzal még a rettegve bálványozott Menő-királynő sem tud mit kezdeni, hogy a szülei egy évre Kambodzsába (!) küldik tanulni, egy rakás stréber fősulis közé. A társai hígagyú libának tartják, ráadásul a tanára egy drogbáró fogságába kerül. Most Chelsea-re vár, hogy megszervezze a mentőakciót, és kijuttassa a csoportot az országból − lehetőleg élve. Még azt az idegesítő(en szexi és szuperokos) Houstont is, aki az beszólásaival az őrületbe kergeti."
Én és a könyv: Az első két rész tetszett + a Rocksztárt kaptam karácsonyra is, és kíváncsi voltam.
Véleményem:
Hát Marni-tól az eddigi regények közül ez tetszett a legkevésbé.
Oké, egyik regénye se állt két lábbal a talajon. Hiszen általában olyanok a sztorijai, amik a valóságban nem igen történhetnének meg.
Szóval nem szokása a realitás. De ez a rész már túlságosan is abszurd volt számomra.
Elég furának tartom, hogy egy csapat tini ilyen szituációba bonyolódik és egyedül oldják meg. Jobban mondva egyedül akarják megoldani stb…
Plusz a szokásos nagyon nevetős részek is elmaradtak ezúttal. Talán egy két poén volt, amin jót vidultam.
Illetve a karaktereket sem tudtam megszeretni. Általában az is a Marni könyvek előnye, hogy a szereplők kedvelhetőek szoktak lenni. De ebben a kötetben;Houstont nem tudtam megkedvelni. Még a végén se. Nekem ő túlzottan nyers modorú volt.
Chelsea-vel együtt tudtam érezni egy-egy szituációban. És jó volt megismerni az ő nézőpontját. Hisz mégiscsak ő volt a suli "gonosz királynője". De butaságnak tartottam jó néhány döntését.
A többi szereplő meg olyan keveset szerepelt és annyira felületesen voltak érintve, hogy esélytelennek érzetem a megkedvelésüket. Igazából csak az egyik szereplőnek volt lényege, aki kellett a végső feszültségkeltéshez.
Végső feszültségkeltésről szólva; azt is meglehetősen gyengének érzetem. De ez leginkább annak tudható be, hogy alapból hülyeségnek tartottam ezt a szituációt - ahogy azt már írtam. :D
Szóval összességében, nekem ez most gyenge volt.
De legalább viszonylag gyorsan a végére lehet érni.
Ami nagyon tetszett:
Megismertük Chelsea nézőpontját
Ami nem tetszett:
Nagyon abszurd sztori
Idézet:
"– Lake. A nevem Lake Scott.
– Tónak hívnak? – Aaron csuklott egyet. – Szívesen elmerülnék benned."
"– Fogd be, Dallas! – vetettem oda könnyedén, és odasétáltam az asztalhoz.
Néhány perc alatt az egész csoport túljutott a biztonsági ellenőrzésen, de Amy meglepő módon odajött hozzám, és a fülembe súgta:
– Houton. Tudod… a srác neve. Nem Dallas.
– Tényleg? – kérdeztem tettetett ártatlansággal, de jó hangosan, hadd hallja mindenki. – Nem Austinnak hívják? Ez biztos?
Amy komolyan bólintott.
– Houston a neve.
– Nem San Antonio?"
"Tudom, hogy már rengetegszer elszúrtam, de szeretnék még egy esélyt, hogy rendbe hozzam a dolgokat."
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése