Rohadék

Tartalom:
"A nevem Carter Reynolds. Rohadéknak születtem, és rohadékként fogok meghalni. Erre fiatalon jöttem rá, és nem változtathat rajta senki és semmi. A pusztítás egyirányú ösvényén járok, Isten irgalmazzon annak, aki az utamba kerül. Utálom az életemet. Igazából mindent gyűlölök.

Egészen addig, amíg nem találkozom a szomszéd kölyökkel. Indi-csodabogár-anával. Rögtön ellenszenves. Attól a perctől fogva, amikor először megpillantom, fellobbant bennem valamit. Olyan érzelmeket vált ki belőlem, amelyekről azt hittem, képtelen vagyok érezni. Ez egy kicsit sincs ínyemre. Amikor rám néz azzal a hatalmas, gyönyörű, kísértő zöld szemével, mintha lelátna a lelkem mélyébe. A sikító frászt hozza rám az a lány. Olyan, akár a napfény és a szivárvány az én komor, pusztító világomban. Rosszul vagyok a napfénytől és a szivárványtól.

A nevem Indiana Montgomery. A barátaim Indinek szólítanak. Hat éves koromban elvesztettem anyámat, de csodálatos az életem, és nagyszerűek a barátaim. Apám bőven kárpótol azért, hogy csak egy szülőm van. A kicsi lánya vagyok, a világa közepe. Csodálom őt.

Amikor Carter Reynolds a szomszédba költözik, rosszabbra fordul az életem. Vonzó, rohadtul dögös, de ezzel véget is ér a dicséret. Úgy tűnik, határozottan eltökélte, hogy tönkreteszi az életemet. Durván viselkedik, de amikor a szemébe nézek, nem látok gorombaságot. Sérülést és fájdalmat látok. Elveszettnek tűnik.

Gyűlölnöm kellene azért, ahogy bánik velem, de bármily meglepő, nem gyűlölöm. Legfeljebb sajnálatot érzek iránta. Segíteni akarok neki, hogy megtalálja a békét. A fényt, amelyről tudom, hogy ott rejtőzik valahol a sötét világában, de egyetlen sugarát sem akarja.

Újra és újra figyelmeztetett, hogy maradjak távol tőle, de nem tudok. Valamiért vonzódom hozzá. Mindig rohadékként utal magára. Talán igaz lehet, de számomra inkább egy teljesen félreismert rohadék. Akár tetszik neki, akár nem, én nem adom fel."

Én és a könyv:
Figyelemfelkeltő volt a cím, majd elolvastam a tartalmat és arra gondoltam, hogy "Na, ezt tuti el kell olvasnom".

Véleményem:
+18-as könyv.
Ehhez én nem vagyok elég romantikus.
Ráadásul kezdem úgy érezni, hogy ezekből a sztorikból már nagyon kinőttem.
Régen imádtam a bunkó karakter, kontra rendes lányka sztorikat. De manapság csupa olyannal találkozom ebben a műfajban, ami bűn rossz.

Amúgy tipikusan sablon sztori.
Macsó csávó, aki kiskora óta el van cseszve. Miért? Mert egyszer valaki beszólt neki. Ezen pedig annyira besérült, hogy sosem felejtette el. (Csak épp azt nem értem, miért? Mivel, ha később se kapott volna szeretetet, akkor még azt mondom oké… De így.)
Kapásból bunkó a csajjal, pedig nincs rá oka -de ő már első látásra látja, hogy nem elég jó neki és távol kell maradnia tőle.
Ennek ellenére Buta liba oda lesz a gyönyörtől, hisz Macsó csávó maga a szexualitás. Nem gáz, hogy egy paraszt, hisz jó a teste. Meg egyéb testrész. :D (Tudom, tudom… Átlátott a zord személyiségen és tudta, hogy a srác csak megértésre és szeretetre vágyik. Óh, de romcsi.)
Persze néha azért beszól neki, hisz mégiscsak hódolni kell női büszkeségnek, de a gondolatai csakis azon járnak, hogy +18as jelenetezhessen Macsó csávóval.
Természetesen mindkét csodálatos szereplő múltjában van sok-sok fájdalom. Hogy egymás vállán rinyálhassanak normálisabb pillanataikban.
Hogy meglegyen az összhatás, ezt a csodálatos huzavonát váltott szemszögben olvashatjuk. Gondolom leginkább azért, hogy ne utáljuk meg Carter karakterét végérvényesen és beleláthassunk rózsaszín kislányos lelkébe.
És ha mindez nem elég, akkor van még más is. De ezt már nem írom le, mivel spoileres lenne.

Csalódott vagyok, mivel leírás alapján azt hittem imádni fogom. De a finnyás énem újra győzött.

Ami nagyon tetszett:
Nem igazán tudok ilyet kiemelni. Az eleje még jobb volt, mint például a vége.

Ami nem tetszett: 
Úgy összességében nem tetszett a könyv.

Idézet:
"Vicces, hogy egy futó pillanat mennyire megváltoztathatja az embert. Mennyire meghatározhatja egyetlen ostoba, őrült, elbaszott szó."

"(…) ha az ember nem érez, akkor nem tudnak neki fájdalmat okozni."

"– Még nem végeztem veled – közli Carter, kilöki az ablakot, és egyetlen ugrással a szobámban terem. Bassza meg.
Hátrálok egy lépést. Aztán még egyet, miután az arcára nézek.
– Mi a fasz járt a fejedben? – mordul fel.
Folyamatosan hátrálok, ahogy egyre közelebb jön.
A hátam végül nekinyomódik a falnak. A francba. Hozzám ér, a két kezét a fejem mellé teszi a falra, ketrecbe zár. Előrehajol, a teste az enyémhez nyomódik, nekiszorít a falnak. Csapdában
vagyok.
– Tűnj el a szobámból – vicsorgom, és próbálom ellökni magamtól. Csodálom, hogy nem félek tőle, annyira dühös.
– Azt már nem hiszem – közli, durván megragadja az arcomat, és felemeli a fejemet, hogy a szemembe tudjon nézni. – Azt hittem, hogy ennél több eszed van. "