A bronzkulcs

Spoiler-t tartalmazhat az előző részekre nézve!!!
Tartalom:
"A ​mágia megmenthet.
A mágia megölhet.

A Magisztérium diákjai elméletben teljes biztonságban vannak varázslatos iskolájukban. A mágusok gondos irányításával megtanulják használni a varázserejüket, és rendet teremteni a kaotikus világban.
Ám a káosz most felveszi velük a harcot.
Callnek, Tamarának és Aaronnak olyan dolgok miatt kéne aggódniuk, mint a felmérők és varázsversenyek. Ám az egyik iskolatársuk megdöbbentő halála után muszáj a hidegvérű gyilkos nyomára bukkanniuk… kockára téve a saját életüket.
Az ifjú barátok kénytelenek szembenézni azzal, hogy a mágia csak annyira jó, amennyire a felhasználója. Gonosz kezekben mérhetetlen kárt tud okozni – hacsak Call, Tamara és Aaron még időben meg nem akadályozzák."

Én és a könyv:
Vártam már, hogy elolvashassam a harmadik részt is. :)

Véleményem:
Az olvasás óta már eltelt durván egy hónap, de még mindig tart a kiakadásom, ha a könyv végére gondolok. xD
Szóval igen, kiakadtam. Méghozzá nem kicsit, hanem nagyon.
Komolyan megtették? Tényleg? :(
Valahogy nem számítottam arra, hogy a két írónő meglépi mindezt. Gondoltam, hogy azzal a bizonyos szereplővel lesz valami, de én valami egészen másra számítottam.
Ez most fájt. Nagyon fájt. Bár gondolom épp ez volt a céljuk.

Ez a rész lassan indult. Őszintén szólva az eleje nem is nagyon kötött le.
Alig történt valami említésre méltó és izgalmas dolog.
Minden jó részt a végére tartogattak, ami azért nem feltétlen a legjobb taktika. Hiszen így a harmadik résznél már kicsit unalmas.
Plusz most kivételesen nagyon idegesítő volt, hogy a tanoncok mindenáron mentek a maguk feje után.
Az első két részben nem zavart, ott még egész szükségesnek is éreztem.
De itt egyszerűen csak butaságnak gondoltam. Kivételesen kicsit nyugton maradhattak volna. Értettem én, hogy Call-t szeretnék megóvni és a titka miatt ez kicsit bonyolultabb volt a kelleténél... De hát akkor is...
Meg az, hogy még olyan dolgokról is titkolóztak, amiről felesleges volt.
Illetve eléggé gyerekesen tudtak viselkedni. Tudom, hogy ez az előző kötetekben is így volt, de ebben a részben azért már idősebbek voltak. Főleg Tamara tud idegesíteni, valahogy nem tudom őt megkedvelni, mert mindig csinál vagy mond valamit, ami nem tetszik. Szóval remélem ez később majd változni fog.
Jasper-t amúgy még mindig bírom, de a kis romantikázását eléggé feleslegesnek tartottam. :D
Bár legalább szolgáltatott némi poénforrást.

Nekem eddig ez a rész tetszett a legkevésbé...
Ez sem volt rossz, de a másik kettőhöz képest sokkal gyengébbnek éreztem.
Annyi biztos, hogy a következő rész már biztos kissé komorabb lesz és reményeim szerint izgalmasabb is.

Ami nagyon tetszett:
A vége.

Ami nem tetszett: 
A kiakadásom oka.

Idézetek:
"– Maga megfenyegette a farkasomat – mondta Call. – És a barátomat.
Alma még mindig mosolygott.
– Remélem, a barátod nem sértődik meg azon, hogy a farkast említetted elsőnek.
– Nem sértődöm – közölte Aaron."

"– Ez folyton idejár? Csak úgy betoppan, anélkül, hogy előre szólna?
– Állandóan – vágta rá Tamara.
– Komoly probléma – helyeselt Call."

"– Miért épp Halpofa kapitány?
– Hát, mert olyan halpofád van – közölte Jasper. – Amúgy meg soha senki nem találhatná ki, hogy mire utal ez a név, hiszen nincs benne semmi félelmetes.
– Jó, tök mindegy – mondta Tamara olyan hangon, mint aki úgy gondolja, hogy ez az egész csak időpazarlás. – Szóval, ki tudhat róla, hogy Call valójában Halpofa kapitány?
– Nem vagyok hajlandó elfogadni ezt a fedőnevet! – tiltakozott Call. – Pláne nem a tegnap történtek után.
Tamara felnyögött, mintha neki gyötrelmesebb lett volna ez a társalgás, mint Callnek.
– Oké, mit akarsz, hogy hívjunk?
– Mit szólnátok ahhoz, hogy Tökfej parancsnok? – kérdezte Aaron. Jasper erre úgy nevetett, hogy kiköpte a limonádéját."