"97 évvel a szörnyű nukleáris katasztrófa után, ami az emberiség tudomása szerint végzett a bolygó nagy részével, 100 fiatalt küldenek le a bolygóra az űrben keringő állomásról, hogy ellenőrizzék lehetséges e az élet a Földön."
Véleményem:
Mivel sok ismerősöm szereti és áradozott róla, illetve nekem is már egy ideje a várólistámon volt, elkezdtem nézni.
Bár még csak az első évadot néztem meg, de nekem eddig nem lesz kedvencem a sorozat.


A főszereplőlányt valahogy nem tudtam megszeretni, amit egyébként furcsállok, mivel alapvetően az ilyen erős nőikratereket mindig bírom.
Ám Clarke valahogy nem lett nekem szimpatikus, valahogy idegesítő volt. Habár nagyjából mégis szinte mindig egyetértettem a döntéseivel. xD

Illetve a másik kedvelt szereplőm Lincolni, aki kifejezetten tiktokzatos, szuper szexi és kedves, meg még erős is és minden ami kell. :D
Rajtuk kívül még van pár fontosabb szereplő, mint például Bellamy húga, Raven, Finn, Jasper. Plusz persze azok az emberek, akik a Bárkán maradtak. Illetve nem feledkezhetünk meg arról, hogy a Föld is tartogat érdekességeket. :D
Ami nagyon tetszett:
Az alap szituáció
Ami nem tetszett:
Eddig Clarke nem szimpi
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése