Tartalom:
"A nevem Carter Reynolds. Rohadéknak születtem, és rohadékként fogok meghalni. Erre fiatalon jöttem rá, és nem változtathat rajta senki és semmi. A pusztítás egyirányú ösvényén járok, Isten irgalmazzon annak, aki az utamba kerül. Utálom az életemet. Igazából mindent gyűlölök.
Egészen addig, amíg nem találkozom a szomszéd kölyökkel. Indi-csodabogár-anával. Rögtön ellenszenves. Attól a perctől fogva, amikor először megpillantom, fellobbant bennem valamit. Olyan érzelmeket vált ki belőlem, amelyekről azt hittem, képtelen vagyok érezni. Ez egy kicsit sincs ínyemre. Amikor rám néz azzal a hatalmas, gyönyörű, kísértő zöld szemével, mintha lelátna a lelkem mélyébe. A sikító frászt hozza rám az a lány. Olyan, akár a napfény és a szivárvány az én komor, pusztító világomban. Rosszul vagyok a napfénytől és a szivárványtól.
A nevem Indiana Montgomery. A barátaim Indinek szólítanak. Hat éves koromban elvesztettem anyámat, de csodálatos az életem, és nagyszerűek a barátaim. Apám bőven kárpótol azért, hogy csak egy szülőm van. A kicsi lánya vagyok, a világa közepe. Csodálom őt.
Amikor Carter Reynolds a szomszédba költözik, rosszabbra fordul az életem. Vonzó, rohadtul dögös, de ezzel véget is ér a dicséret. Úgy tűnik, határozottan eltökélte, hogy tönkreteszi az életemet. Durván viselkedik, de amikor a szemébe nézek, nem látok gorombaságot. Sérülést és fájdalmat látok. Elveszettnek tűnik.
Gyűlölnöm kellene azért, ahogy bánik velem, de bármily meglepő, nem gyűlölöm. Legfeljebb sajnálatot érzek iránta. Segíteni akarok neki, hogy megtalálja a békét. A fényt, amelyről tudom, hogy ott rejtőzik valahol a sötét világában, de egyetlen sugarát sem akarja.
Újra és újra figyelmeztetett, hogy maradjak távol tőle, de nem tudok. Valamiért vonzódom hozzá. Mindig rohadékként utal magára. Talán igaz lehet, de számomra inkább egy teljesen félreismert rohadék. Akár tetszik neki, akár nem, én nem adom fel."
