"A mágikus apokalipszis után több részre hasad az univerzum. Kell herceg egy különös utazó, egy antari, aki képes eljutni az egymástól elzárt világokba: Szürke, Vörös és Fehér Londonba. Ezek a városok akkor sem különbözhetnének jobban, ha más-más földrészen lennének, de igazából nem földrajzi távolság van köztük, hanem dimenzióbeli.
A trilógia első kötetében Kell herceg Vörös London vidám színekkel teli utcáit gyakran elhagyja Szürke London bűnözés fertőzte sikátoraiért és Fehér London hideg sivárságáért. Mágikus képességét sokan irigylik, miközben üzeneteket szállít a világok között. Egyik útja során veszélyes kalandba bonyolódik, és egy sötét mágia fenyegetésével kell megküzdenie. A pusztító erő abból a Fekete Londonból származik, melyet védekezésképp elzártak a mindörökre az emberi létezés terei elől. Kell nem menekülhet a gonosz hatalmától, de szerencsére társa akad a küzdelemben: a Szürke Londonból származó fiatal tolvaj lány, Lina."
Én és a könyv: Körülbelül azóta szerettem volna elolvasni, hogy megjelent. Csak aztán mindig másra esett a választásom. :D
Véleményem:
Hűha!

Féltem tőle, de szerencsére pozitív élmény lett.
Kifejezetten imádtam a párhuzamos világokat. Tetszett, hogy Londonon kívül körülbelül semmi másban nem hasonlítanak egymásra ezek a helyek.
Vörös, Szürke, Fehér és Fekete Londonról az írónő olyan részletes képet mutatott, hogy én csak ámultam. Magam előtt láttam mindegyiket.
Olyan elevennek éreztem őket, mintha tényleg itt lehetnének a „szomszédban”. A világfelépítés tekintetében nem volt hiányérzetem. (Pedig ez még csak az első rész.)
A szereplők is szimpatikusak voltak.
Leginkább azért, mert nem voltak tökéletesek, de mégis lehetett őket szeretni.
Mindkettejük esetében idő kellett ahhoz, hogy igazán megszeressem őket.

Linából pedig áradt az energia. Makacs volt, erős, akaratos, néha kicsit undok. xD Ám ő épp így volt jó. Nem egy kis nebáncsvirág, az egyszer már biztos.
Együtt pedig kifejezetten felejthetetlen párost alkottak. :D
Holland karaktere az, akiről még többet is olvastam volna. Mivel szerintem nagyon érdekes volt.
A történet eleje kicsit lassú folyású. Ám itt ismerjük meg a különböző dimenziókat és főszereplőinket is, szóval érdekesség már ott is akad.
A végén pedig az események is beindulnak és lesz harc, meg akció bőven.
Szerintem ez egy jó kis fantasy könyv volt. :)
Ami nagyon tetszett:
A világfelépítés
Ami nem tetszett:
A vége, de úgyis van folytatás. :D Remélem kárpótolni fog.
Idézet:
"– Semmit nem tudsz ezekről a világokról – jegyezte meg végül, de a dacos ellenkezés már eltűnt a hangjából.
– Dehogynem! – szólt Lina vidáman. – Létezik Buta London, Kell London, Bizarr London és Halott London – sorolta az ujjain számolva. – Látod? Gyorsan tanulok."
"De Kell már megtanulta, hogy az emberek valójában nem kíváncsiak az igazságra. Nem akarják megismerni. Persze, azt hiszik, hogy igen, és fennen hangoztatják is. De a tényleges tudás megszerzése csak nyomorulttá teszi őket."
"– Nem fogok meghalni – közölte Lina. – Addig nem, amíg nem láttam.
– Micsodát?
A lány vigyora szélesebbé vált.
– Mindent."
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése