"Ebben a mangában egy süket kislány érkezik az osztályba. Ennek okán egy jegyzetfüzetet használ a kommunikációra, viszont nagyon lassú, folyton lemarad, segíteni kell neki – ráadásul nem használja sosem a hangját, így nem tud beszélni sem tisztán és érthetően. Ez az iskolai kórusversenyen teszi be a kiskaput az osztálynak, a vereségtől kezdve a lány – Nishimiya Shouko – zaklatások áldozata lesz. Kiközösítik, nem veszik figyelembe, hogy süket, illetve amikor hallókészüléket kezd használni, a zaklatások fővezére, Ishida Shouya olyan szinten bedurvul, hogy a lány kimarad az iskolából s az édesanyja beszél az igazgatóval.
Így derül ki, hogy milyen hatalmas kárt okozott Ishida, aki ezek után Ő maga kerül az áldozat szerepébe. Az úgynevezett barátai ezentúl rajta nevetnek, s Őt terrorizálják.
Pár évvel később középiskolásként újra találkozik a két atrocitásoknak kitett gyerek."
Véleményem:

De van pár darab, ami szembejön velem és egyszerűen magával ragad és lenyűgöz. Mint például a nemrég olvasott Hazudósok könyv.
Ez a manga pedig megint csak tipikusan az a fajta, ami megfogott.
Gyakran mondják, hogy a gyerekeknél kegyetlenebbek nincsenek és ebben tényleg megláthatjuk, hogy ez tényleg így van.
Szerintem szerencsés az a gyerek, akinek sose kellett kiállnia az iskolai piszkálódást. De valljuk be, hogy azért bőven van olyan ember, aki tudja miről beszél ez a manga. Mivel elég gyakori, hogy általánosban, vagy középiskolában valakit piszkálnak. Még ha mondjuk nem is ennyire durván, mint itt.

Csak hát ebben a mangában nem csak a gyerekekkel, de a felnőttekkel is voltak gondok.
De a leglenyűgözőbb az egész mangában a főszereplő lány és a fiú gondolkodásának a megváltozás.
Persze leginkább a fiú változik és hát van is hova változnia, mivel eléggé kis idióta az elején.
Érdekes, hogy egyetlen döntés mi mindent indít el és mennyire tudja befolyásolni a későbbi életünket.
Nekem nagyon tetszett az a megoldás is, hogy az emberkék arcára "X"-et rajzoltak. Jelképezte, hogy egyszerűen nem érdemes foglalkozni vele.
Ez a történet remekül bemutatja a képmutatást is, hogy kik az igazi barátaid, hogy mennyire eltudnak téged árulni.
Szóval ez egy drámaibb hangvételű manga, ami elgondolkodtató is egyben. Viszont bőven akadnak benne aranyosabb jelenetek is. :)
Ami nagyon tettszett:
Reálisan mutatja be, hogy mekkorát tud csalódni néha az ember azokban akiket barátainak hitt.
Ami nem tetszett:
A sok-sok kegyetlenség, amit kislánnyal tesznek.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése